Stadler József született Akasztón 1951. január 2., meghalt Dunaújváros 2017. november 21. Élt: 66 évet. Magyar vállalkozó, a Stadler FC labdarúgócsapat névadó tulajdonosa. Akasztó község Stadler Józsefet saját halottjának tekintette. Éppen ezért búcsúbeszédet mondott a település polgármestere, Suhajda Antal is.

Galambos Lajos (Lagzi Lajcsi) a sírnál trombita szóval (Il Silenzió művel) búcsúzott barátjától, aki megtisztelve érezte magát, hogy kezében tarthatja a Stadler Story köteteit. Galambos Lajost a Stadler család kérte fel a gyászzene elfújására, azonban a művésznek és egyben barátnak egy kikötése volt, hogy a család semmit sem fizethet neki ezért.

A gyászbeszédet az akasztói Római Katolikus plébános, Kiss István mondta, míg énekével Sümegi Csaba, kántor kísérte. Végül, de nem utolsó sorban Imrédy Péter, a Stadler Story írója könnyektől meghatódva búcsúztatta barátját. A temetésen közel 1500 ember vett végső búcsút, majd az Akasztói Római Katolikus templomban gyászmisét celebrált Kiss István katolikus plébános. Utána következett a halotti tor, amelyet az akasztói művelődési házban tartottak. Rövid beszédet mondott Gyuris György, aki megható módon emlékezett a vállalkozóra. Utoljára szólt a Stadler induló Akasztón a Faluházban Szekeres Misitől a volt NB- I-es játékosokkal és vezetőjükkel Sándor Istvánnal, aki most Sepsiszentgyörgyön irányítja csapatát az oláhok ellen.

 

A gyászolók közül többen a Stadler Stadion kerítésénél is gyertyagyújtással emlékeztek meg a vállalkozóról. Az elhelyezett virágok és gyertyák száma is azt mutatja, hogy mennyire szerették, tisztelték a vállalkozót, aki oly sokszor állt talpra, ezzel is motivációt adva a helyiek számára.

2017.11.25-én kísérték utolsó földi útjára szülőfalujában, Akasztón Stadler Józsefet.

Fotók: Sz.G.