A tavalyi évben próba jelleggel szervezte meg a novemberi családi sportnapot Akasztón a Trizoli Jótifuti Egyesület, a Halasi Bringabarát Klub és a Ritmika Sportegyesület. Idén, második alkalommal született újjá a rendezvény 2017.11.25-én Akasztón. 

Közös elképzelésük szerint, szerettek volna alkalmat teremteni társegyesületeik tagjainak arra, hogy még szorosabb barátságot kössenek a közös élmények segítségével. Ezúttal nemcsak egyesületi tagoknak kínáltak lehetőséget arra, hogy ismételten megélhessék közösen az “együtt lenni jó” élményét, hiszen a rendezvény nyilvános volt minden érdeklődő számára.

Példaértékűnek tartom, hogy meghallva a hívó szót a Strázsa Tanya „lakói” egészen Szabadszállásról érkeztek a rendezvényünkre. Csodálatos élménnyel gazdagodtunk általuk!- mesélte Turúné Letoha Bernadett. 

A programokat igyekeztek úgy összeállítani, hogy minden korosztály találjon kedvére valót. A rendezvényt 9 órakor nyitották meg és egészen este 8 óráig különböző programokkal várták a résztvevőket. Programjaik között szerepeltek: stepp aerobic, saját testsúlyos edzés, intervall edzés, spinning, ”Játék határok nélkül”sor és váltóverseny, tájékozódási futóverseny chippes időméréssel, életmódtanácsadás Turú Balázzsal, Trizoli Jótifuti Egyesület és a Ritmika Sportegyesület képes beszámolója a 2017.évről, mini segwayezés, streetball bajnokság és kosárlabda dobó verseny, minipályás foci.

Legnagyobb örömükre több, mint 100 fő látogatott el a rendezvényre különböző korosztályokban. Az R-Water Kft.-Absolute Live és a Kiskőrösi Scitec Nutrition jóvoltából vitamin-, sport-, és fehérjeitalokkal frissíthették fel magukat, a tízórai, ebéd, vacsora alkalmával pedig az elhasznált kalóriákat pótolhatták a résztvevők a nap folyamán. 

A rendezvény támogatói: a kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda, R- Water Kft.-Absolute Live, Scitec Nutrition-Kiskőrös, Fritti Sport, Önkéntes segítők/edzők

A kifogyhatatlan ötleteknek és az összefogásnak köszönhetően jövőre is, újabb meglepetésekkel várják a sport szerelmeseit. 

Fotók:Sz.Á.