Rendhagyó kutyás előadásra várták az érdeklődőket február 10-én az Akasztói Faluházba. Szép számú érdeklődő előtt került megrendezésre az összejövetel az Akasztói JuMa Kutyaiskola szervezésében.

A szervezők részéről Szabó Judit és Mankovics Márton köszöntötték a jelenlévőket, majd bemutatták az egyesület életét, működését. Az oktatók elmondták, hogy mindketten a Gödöllői Kutyasport Központban dolgoztak több évik és komoly tapasztalattal rendelkeznek.

Érdekességként említette meg Mankovics Márton, hogy számtalan filmben asszisztált állatok mellett. A filmes tapasztalatok nagy segítségére vannak az oktatói munkában, hiszen ilyen esetekben olyan mozdulatsorokra kell rávenni az állatokat, amelyeket az epizódok vagy a rendező megkíván. Kiemelték, hogy nem munkakutyásokat képeznek elsősorban. Céljuk tudatos kutyatartókká nevelni azokat, akik szeretnének ebet tartani.

Az előadás központi témája a kutya és az ember viszonya volt. Szó esett a kutya szokásairól, viselkedéséről és rossz beidegződéseiről is. Az interaktív előadás során a jelenlévők is elmondhatták észrevételeiket, tapasztalataikat. Az előadók megemlítették, hogy mely környezetbe, milyen kutyafajtákat javasolnak, illetve kitértek arra is, hogy egy ember kora, habitusa is befolyásolja, hogy milyen fajtát célszerű választania maga mellé.

Úgy fogalmaztak, hogy akkor tud a két fél boldogan együtt élni, ha mind a kettő odafigyel a környezetére. Akkor jó a kutya és a gazdája közti viszony, ha az állattal tudunk utazni, közlekedni, kirándulni és úgy beszélgetni egy régi ismerőssel, hogy a kutya nyugodtan ül, nem ugat minden kutyás kerítésnél, fegyelmezetten viselkedik. A legfontosabbnak azt nevezték meg, hogy a kutyával való foglalkozás sokkal összetettebb annál, mintsem csak az etetéséből, itatásából álljon.

Filus Tibor