Harmadik alkalommal került megrendezésre április 14-én, szombaton Akasztón, a művelődési házban, a nagy sikernek örvendő Iringó Népdaléneklési Verseny. Az Iringó, egy családias hangulatú, közösségi élmény, ahol nem a helyezés a fontos elsősorban, hanem a hagyomány, a népi kultúra ápolása és megőrzése.Ebben a rohanó, felgyorsult világban, ahol az igazi értékek kezdik elveszíteni a létjogosultságukat, Akasztón megőrzik ezt a kincset, a népzene, a népdal szeretetét. Közel 100 néptáncos gyermek és 17 tehetséges akasztói fiatal állt színpadra, táncolni és népdalcsokrot énekelni.

A verseny felülmúlta a tavalyi év sikerét, hiszen közel ötszázan voltak kíváncsiak a kis szereplőkre. A rendezvény műsorvezetője és ötletgazdája Csehi Zoltánné Márti a művelődési ház igazgatónője. A versenyzőket Némethné Nagy Nóra jegyző asszony köszöntötte.

A műsor a kiskőrösi Töpörtyűk „Így kell járni” című szlovák gyermekjátékával kezdődött  hangulatindítónak, majd a versenyzők kategóriák szerint léptek színpadra. Három kategória volt: az első kategória, az óvodások és az első osztályosok,  második kategória a második és harmadik osztályosok, a harmadik kategória a negyedik és ötödik osztályos diákok voltak.

A zsűrinek – Koósa Katalin Kunszt József Katolikus Általános Iskola énekzenei pedagógusa, korábban zeneiskolai hangszeres tanár, Gallina Zsolt Solti Vécsey Károly Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára, Horváth Katalin /zsűri elnöke/ Kiskőrösi SZÓLAM Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa, balett, néptánc szakos tanár, a Kiskőrösön működő Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány elnöke, Tóth Attila a Csengődi Dankó Kórus vezetője, Kákonyi Éva  magánénektanár Hartáról – nem volt könnyű dolga, a szebbnél-szebb népdalok hallatán.

Míg a zsűri tanácskozott, addig a színpadon a rendezvényt  fellépésükkel színesítették az akasztói Mákszemek és Napsugarak néptánccsoport, Horváth Katalin táncpedagógus felkészítésével.

A zsűri elnökének értékelése után, természetesen minden induló versenyző jutalomban részesült, a művelődési ház ajándékát egy gyönyörű kézzel készített csengőt vehettek át, melyet Endrődiné Sámel Zsuzsa keramikus készített. Az ajándékok sorát gyarapította még csokoládé és egy szép íróeszköz, szintén a művelődési ház ajándékaként. Az ajándékok sora nem ért végett, hiszen Némethné Nagy Nóra jegyző asszony és a Dominó Cukrászda közös ajándékát, egy fagyi utalványt is átvehetett minden versenyző.

Az első kategória győztese Csengődi Lilla 1.osztályos tanuló lett, második helyezést ért el Vámos-Farkas Bendegúz óvodás, harmadik helyezett Turú Tímea szintén óvodás lett.

A második kategóriát Beszedics Petra 2. osztályos tanuló nyerte, második helyezést ért el Tóth Boglárka 3. osztályos tanuló, harmadik helyen Frei Laura szintén 3. osztályos tanuló végzett.

A harmadik kategória első helyezettje Németh Doroti 5. osztályos tanuló, második helyezett lett Palacio Emiliáno 4. osztályos tanuló és harmadik helyezést ért el Csengődi Írisz 4. osztályos tanuló.

A zsűri különdíjban részesítette B. Nagy Luca óvodást, Horváth Bence 2. osztályos tanulót, Varga Petra 3. osztályos tanulót és Skuta Szabolcs 4. osztályos tanulót.

A nagysikerű programot az akasztói Tátikák néptánccsoport műsora zárta, bevonva a versenyzőket is egy közös táncra.

A rendezvény nem jöhetett volna létre támogatók és segítők nélkül.

Az igazgatónő köszöni Kisléghy Györgyné, Balázsné Rácz Ildikó, Németh Zsófia, Páka Lajos, Beniczki Andor és Kaponya László önzetlen segítségét, továbbá a szponzorok, Némethné Nagy Nóra, Akasztó Község Önkormányzata, Kábel 2 Bt., a Dominó Cukrászda valamint Ujváriné Erzsi Papírboltjának felajánlásait.

Versenyzők:

I. kategória
1. B. Nagy Luca óvodás pillangó csoportból
2. Turú Tímea óvodás
3. Vámos – Farkas Bendegúz óvodás
4. Oravecz Dóra 1. oszt.
5. Csengődi Lilla 1. oszt.

II. kategória
6. Beszedics Petra 2. oszt.
7. Horváth Bence 2. oszt.
8. Bauer Kíra és Puszti Anna 3. oszt.
9. Frei Laura 3. oszt.
10. Tóth Boglárka 3. oszt.
11. Odrobina Gréta 3. oszt.
12. Varga Petra 3. oszt.

III. kategória
13. Csengődi Írisz 4. oszt.
14. Palacio Emiliáno 4. oszt.
15. Skuta Szabolcs 4. oszt.
16. Németh Doroti 5. oszt.

Fotó: T.L.