Mi kell nektek emberek, hogy az ingyenes, tartalmas, családias szeretettel körülvett rendezvényeken megjelenjetek? Jó kövérnek lenni? Rendszeresen eljársz sportolni, de hová? Amit kerestek nem az ország másik felén fogjátok megtalálni, hiszen barátaitok itthon vannak. A nagy cégek által szponzorált eseményeket keresitek fel, mert annak neve van, tényleg csak ez számít, miközben nem törődtök a több ezer forintos nevezési díjjal!? Mindeközben környezetetekben számos olyan egyesület próbál talpon maradni mindazért, hogy Nektek biztosítsanak igényes versenyeket. Ezeknél az egyesületeknél még működik az összetartozás. A karitatív tevékenységüknek, kitartásuknak és hitüknek köszönhető, hogy közvetlen környezetünkben is van lehetőséged ilyen programokon részt venni, nyerni, elsősorban egészséget.

A sportolás fontosságára hívták fel a figyelmet 2018. május 12-én az akasztón megrendezésre kerülő „Egy nap az egészségért” elnevezésű sportnapon, melyet a Ritmika Sportegyesületnek hetedik alkalommal köszönhettünk. A rendezvényen kortól és nemtől függetlenül mindenki megtalálta a kedvére valót. A ShredX Fitness és a Fritti Sport eszközeivel, óraadó edzőivel vonult ki a helyszínre.

A program sokrétű volt, például futás, tájfutás, walkenergie, jumping, spinning edzéseken vehettél volna részt, de kipróbálhattad volna a BOSU-t és a lábtollat(nem elírás) is. Lazíthattál volna pilatesen, vagy ott lehettél volna Mártonfalvi Évi táplálkozás tanácsadásán, melyen egészséges ételeket repertoárja várt volna. Mindezekhez az Absolut e Live italait ihattad volna. A verseny szerelmesei a futások nyereményeként készpénzt nyerhettek volna, de hagyjuk azokat, akik nem voltak ott, mert aki jelenlétével megtisztelte az egyesületet máris nyert, hisz ők verejtékükkel is bebizonyították, hogy ott volt a helyük.

Köszönjük Turúné Letoha Bernadettnek az egyesület elnökének, hogy betegen is végigvezényelte ezt a napot. Következő programjuk augusztusban az éjszakai fáklyás bakancstúra lesz. Legyetek ott minél többen!

B.M.