Az Akasztói Sporthorgász Egyesület idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, mely tiszteletére jubileumi horgászversenyt rendeztek. Az eseményen több, mint 30 horgász mérte össze tudását a Kiskunsági Öntöző Főcsatorna versenypályáján.

A verseny végén az egyesület Ötvös utcai faházánál köszöntötte a jelenlévőket Suhajda Antal elnök, aki elmondta, hogy az Akasztói Búcsúban szeptember 11-én (pénteken) lesz majd annak a kiállításnak a megnyitója, amelyet az fennállásuk 50. évfordulója alkalmából rendeznek. Kérte a horgásztársakat, hogy a kiállítás anyagához járuljanak hozzá régi fotókkal, egyéb relikviákkal. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kapitális fogásokról készítsenek fotókat, amelyek a későbbeikben tovább színesíthetik az archív anyagokat. A történeti visszatekintés során megemlítette, hogy az egyesületet 1968-ban alapították akasztói tagok mintegy 40 fővel. A kezdeti lépések Pelsőczi Gyula tanár vezetésével történtek meg, akinek sokat segített Hordós János, Szepcsik János és Juhász Barnabás, valamint az akkori ifjúsági versenyzők, mint Bodor József és Judák János. A későbbiekben bővült a tagság kiskőrösi tagokkal és a vezető tisztségeket is ők vették át, melyben Darin Sándornak, valamint Orbán Gábornak a mai napig nagy szerepe van. Nagyobb váltás a vezetőségben 2004-ben volt, amikor ismét akasztóiak kerültek az egyesület élére. Átszervezték a működést és a pályázati lehetőségeket kihasználva csónakot vettek Lada Niva terepjárót, fűnyírótraktort, valamint megépítették az Ötvös utcai faházat is Leader pályázati forrásból. Megtesznek mindent annak érdekében, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb horgászati feltételeket biztosítsák a tagoknak. Az eseményen az alaptagok közül Judák Jánosnak, Judák Gyulának és Bodor Józsefnek a hosszú évek óta tartó munkáját egy emléklappal köszönték meg. Jelenleg az egyesületnek 651 tagja van, mely évek óta állandónak mondható. A megye 67 horgászegyesülete között a létszám tekintetében az akasztóiak az 5. helyen vannak jelenleg. Az erős tagságnak köszönhetően tudnak évente közel 5 millió forint értékben halat telepíteni a saját kezelésükben lévő vizekbe. Idén már 6.000 kg pontyot telepítettek, valamint süllő ivadék is került a vízbe, de idén még szeretnék ezt a munkát tovább folytatni.

26,12 kg halat fogtak a horgászversenyen

A jubileumi horgászversenyen minden tudásukra szükség volt a résztvevőknek, hogy eredményesek tudjanak lenni. Elsősorban apróhalakat, törpeharcsát és kisebb méretű pontyokat fogtak a résztvevők. A horgászverseny össz fogása 26,12 kg volt.

A gyermek kategóriában:

  1. Suhajda Máté – 330 gr.
  2. Nagy Tímea – 240 gr.
  3. Szabó Norbert – 120 gr.

A felnőtteknél:

  1. Teknyős Károly – 3960 gr.
  2. Szabó László – 2860 gr.
  3. Suhajda Csaba – 2720 gr.
  4. Suhajda Zsolt – 2480 gr
  5. Benyó György – 1780 gr.

A legjobb női versenyző és a kiskőrösi Csali Horgászbolt különdíja: Windecker Ferencné.

Filus Tibor