Idén ősszel is megrendezésre került, az Akasztói Mária-napi Búcsú, mely a község egyik legszínesebb közösségi ünnepe.

A 3 napos rendezvényen a legkülönbözőbb programokon van lehetőségük részt venni a környékbelieknek, kezdve a kulturális eseményektől, a gasztronómiai programokon át, az esti koncertekig.

Az első napon, az 50 éves Akasztói Sporthorgász Egyesület kiállítását Suhajda Antal polgármester, és ASHE elnöke nyitotta meg, ezt követően Bucskóné Lehota Ágota tartott előadást “Harmóniában magunkkal és egymással” címmel.

Ezzel párhuzamosan, 19 órakor elindultak a koncertek, ahol Akasztó lakosai megtöltötték a főteret. Csővári Zsombor konferálásával, az est első fellépője a Mon Cherries zenekar volt.

Őket követte a gyermekek nagy kedvence, Szandi, aki szintén fergeteges hangulatot varázsolt. Koncertje után hosszú sorok kígyóztak az autogramért, és a közös fényképért.

Az est utolsó fellépője, a Forró Rágógumi volt, akik csak fokozták a már így is remek hangulatot, és táncra perdítették a közönséget.

A következő nap egy zenés reggeli ébresztővel indult, melyben az Akasztó Község Önkéntes Tűzoltó Egyesülete működött közre.

O.S.