A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 5. fordulójában az Akasztó FC a Tiszakécske gárdáját látta vendégül. A két csapatot tekintve minden adott volt ahhoz, hogy egy jó mérkőzést láthassanak a szurkolók.

Az igen fordulatos összecsapáson 5-3-ra (1-0) nyert az akasztói gárda: Németh – Turancsik, Rákóczi (Podmaniczki), Megyes, Bánszki (Biber J.), Kerekes (Szabó Zs.), Juhász T., Kósa, Lázár Zs. (Kudron), Csoba (Fésűs), Palla. Edző: Szrenkó István.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott, kevés nagy gólszerzési lehetőséggel. A hazaiak a 28. percben szerezték meg a vezetést, amikor Csoba futotta le a védőket és a támadás végén higgadtan helyezte a labdát a hálóba (1-0). A gól megzavarta a tiszakécskeieket, de az akasztói Juhász Tamás gólját lesállás miatt nem adta meg a játékvezető. Úgy tűnt, hogy magára talál az akasztói csapat, de a szünet után az „öltözőben maradtak” a hazaiak. Két nagy védelmi hibából szereztek gólt a tiszakécskeiek a 48. (1-1) és a 52. percben (1-2). Úgy tűnt elúszik a hazai siker, amikor az 58. percben egy bombagólt követően már 1-3 volt az állás. A bekapott gólok után több cserejátékost is pályára küldött Szrenkó István edző, ami új lendületet adott a csapatnak. Előbb Kósa talált a hálóba a 65. percben, majd csereként pályára lépő Szabó Zsolt ért el klasszikus mesterhármast, amivel az akasztóiak nagy bravúrral megfordították az eredményt és végül 5-3-ra nyertek.

Filus Tibor