2018. október 14-én – mint minden évben – Akasztó Község Önkormányzata ünnepség keretében köszöntötte a településen élő szépkorúakat. Nagy öröm volt a szervezők részére, hogy a rendezvényre történő meghívást az eddigieknél jóval többen elfogadták.

A rendezvény szervezésének felelőse az Idősek Napközi Otthona csapata volt, de a lebonyolításban az Önkormányzat teljes dolgozói apparátusa részt vett, ezzel is tisztelegve a település idős lakossága előtt. Ennek a példás összefogásnak köszönhetően sikerült új színt vinni az idősek mindennapjaiba, hiszen rengeteg meglepetés várta a nap folyamán a résztvevőket. A bejáratnál népviseletbe öltözött lányok-asszonyok, süti és gyümölcssziget fogadta a vendégeket és megtekinthettek egy fotókiállítást is az Idősek Napközi Otthona életéből.

Az ünnepi műsort Turúné Letoha Bernadett intézményvezető asszony nyitotta meg pár kedves gondolattal, majd Suhajda Antal polgármester köszöntötte a szépkorúakat és mondott ünnepi beszédet; köszöntötte a legidősebb női és férfi lakost, illetve azokat a házaspárokat, akik ebben az évben ünnepelték az 50. és 60. házassági évfordulójukat. A Solti Fúvós Zenekar akasztói növendékeinek zenei műsora hangolta a megjelentek lelkét, amit tovább fokozott az Iringó Népdaléneklési verseny helyezettjeinek Csengődi Irísznek, Németh Dorotinak és Skuta Szabolcsnak nótacsokra.  Ezt követően Némethné Nagy Nóra jegyző asszony által életre hívott – a Mária Napi búcsúi rendezvényen az Önkormányzat hölgy dolgozói által előadott – nagy sikerű néptánc előadás következett, amit a szépkorúak tiszteletére a lelkes lányok-asszonyok ismét eltáncoltak. A műsorszámok sorát a Vízkereszt Citerazenekar Egyesület zárta, akik a finom ebéd után a nótázás alaphangulatát is biztosították.

A finom falatokat Papp Imre, Németh György és Pál János készítette. Az ebédet követően 300 szeletes torta kényeztette a vendégeket és a saját készítésű ajándékok mellé tombolaszelvényt is húztak a megjelentek. Az izgalom a tetőfokára hágott, hiszen a tombolasorsolás kezdetekor még senki sem tudta, hogy itt csak nyerni lehet; rendkívüli módon minden tombolaszelvény nyerő volt.

A rendezvény sikerét mi sem bizonyította jobban, mint a résztvevők önfeledt, estig tartó nótázása.

A rendezvény szervezői külön köszönettel tartoznak a segítőknek, a szakácsoknak, a támogatóknak és a fellépőknek, hiszen a felejthetetlen ünnepi hangulat megteremtéséhez járultak hozzá munkájukkal, segítségükkel!

T.D.