2018. március 1-4. között került megrendezésre az ország és a kelet-közép-­európai régió egyik legjelentősebb turisztikai seregszemléje, az Utazás 2018 kiállítás, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. 23 országból összesen 280 kiállító mutatkozott be. Bács-Kiskun megyéből 16 település képviselte magát a D pavilonban, egységes arculattal, 80 négyzetméteren.Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke beszédében kiemelte, hogy a kiállítástól és a kormány által elfogadott stratégiájuktól azt várják, hogy a jelenlegi közel 370 ezerről 460 ezerre növekedjen a turizmusban dolgozók száma és a GDP-ben 10-ről 16 százalékra emelkedjen a turizmus súlya az elkövetkezendő években. Az idén újralapításának 300. évfordulóját ünneplő Kiskőrös, Soltvadkerttel és Bócsával közösen mutatta be a térség kiváló borait. Soltvadkert és Kiskőrös már régóta jó kapcsolatot ápol, a közös történelmi múlt, a szinte egymást érő szőlőültetvények, a kis távolság, a jószomszédi viszony, mind-mind arra ösztönözték a két települést, hogy az Utazás 2018 Turisztikai kiállításon közösen mutassák meg turisztikai kínálataikat, helyi értékeiket a Bács-Kiskun megyei standon. A közös stand bócsai részén nagy sikert arattak a Weinhaus Kft. és a Lantos Borászat borai ez kiegészült Rázsonyi László málna termékeivel és a viseletbe öltözött bócsaiak kis történeteivel.A három település felváltva kínálta kiváló minőségű, zamatos borait, amit a borász szakma is elismeréssel emleget. Országos és nemzetközi sikerek után most a nagyközönség is megismerhette az alföldi borok kitűnő ízét és azt is, hogy milyen színes, kulturális programokkal, feltörekvő borászatokkal, csábító gasztronómiai kínálattal várja vendégeit a térség. Mindezt a Hungexpo területén a D pavilonban, a 203/A standon.

Kutyifa Ilona 
Fotó:János Vitéz Látogatóközpont