2019 január első hétvégéjén került megrendezésre az Országos Sípmester Fesztivál Miskolcon. Az idei torna rendezője az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság Játékvezető Bizottsága volt. A hagyományosnak mondható két napos rendezvényen végül címet védett a Bács-Kiskun megyei játékvezetők csapata, melyben a kiskőrösi kistérségből több sípmester is képviseltette magát. Név szerint: Kiss László Császártöltésről, Szvetnyik Bence Kecelről, Tóth Róbert Soltvadkertről, és a jelenleg már Kiskőrösön élő, de akasztói származású Antal Péter. A szakmai stábban szerepelt még a soltvadkerti származású Holczimmer Andor, aki a Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság Játékvezető Bizottság elnöke, valamint Fazekas János elnökségi tag, aki egyben NB1-es játékvezető ellenőr is.

Balról-jobbra: Holczimmmer Andor, Fazekas János, Szvetnyik Bence, Antal Péter, Tóth Róbert, Kiss László

Az esemény létrejöttéről, a címvédéshez vezető útról és a játékvezetésről Antal Péter mesélt hírportálunknak, aki nem mellesleg 6 találattal vette ki részét a sikerből és a játékvezetők országos keretéhez tartozik.

-Mesélnél nekünk a kezdetekről?
-2006-ban kezdődött minden, amikor az MLSZ Játékvezető Bizottsága megalapította a Sípmester Fesztivált, melyen rendhagyó módon Magyarország 19 megyéje, valamint Budapest kizárólag játékvezetőkből álló válogatottjai vehetnek részt. Az első ilyen tornát még 2006-ban Dunaújvárosban rendezték meg, ahol a Bács-Kiskun megyei válogatott diadalmaskodott, azóta gyakorlatilag csak tavaly tudtunk ismét torna győztesként hazatérni Pécsről. Ehhez képest idén viszont sikerült a címvédés ezúttal Miskolcon, ami nagyon nagy presztízs értékkel bír, hiszen a Sípmester Fesztivál történetében Bács-Kiskun Megye csupán a második csapat, aki a bajnoki címét megtudta védeni és ezzel egyedüli csapatként háromszoros bajnoknak mondhatja magát. Külön pikantériája volt az idei győzelmünknek az is, hogy a döntőben a Sípmester Fesztivál történetének legeredményesebb, négyszeres bajnok Budapest válogatottja ellen sikerült a címvédés, de ne szaladjunk ennyire előre.

-Már-már közhellyé válik, hogy a címvédés mindig nehéz, ennek értékét azonban mégis növeli az a tény, hogy évről évre nő a torna színvonala, egyre több szoros eredmény születik a két napos rendezvény során. Ezen felül évente minimális mértékben változik az adott torna kiírása is, amihez idei az eredmény szerint ismét nekünk sikerült a legjobban alkalmazkodnunk. Összességében elmondhatom, hogy a címvédés reményében utaztunk a borsodi megyeszékhelyre.

-Hogyan sikerült az idei torna?
-Négy mérkőzést játszottunk a csoportban. Baranyát, Zalát és Veszprém megyét egyaránt 3:2-re győztük le, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyével 2:2-es döntetlenre végeztünk. A mérkőzések szorosságáról beszél az a tény is, hogy egyetlen egy csoportmérkőzésen sem tudtunk egy gólnál nagyobb arányban vezetni, sőt valamennyi mérkőzésünkön is csak az utolsó pillanatokban szereztünk pontot, pontokat. A csoportból végül első helyen sikerült tovább jutnunk és jöhetett a negyeddöntő, ahol a korábban szintén torna győztes Pest megyével találkoztunk. A mérkőzést sikerült 4:2 arányban megnyerni, majd az elődöntőben talán a torna átlagéletkorát tekintve a legfiatalabb, ugyanakkor nagyon érett, látványos és taktikus játékot mutató Győr-Moson-Sopron megyével találkoztunk. A 2:0-s győzelmünkkel záródó eredmény azt mutatja, hogy sima meccs volt, valójában azonban visszagondolva a torna valamennyi mérkőzésére egyértelműen ez volt a legnehezebb mérkőzésünk, amin ha a szerencse nem áll mellénk ilyen mértékben, akkor könnyen vereséget is szenvedhettünk volna.

-A döntőben már felszabadultabb játékkal 4:3 arányban diadalmaskodtunk a budapesti játékvezetők ellen, melyen a szinte teljesen megtelt csarnokban sikerült egy kifejezetten élvezetes, közönség szórakoztató játékkal megvédeni a bajnoki címünket. A mérkőzésen vezettünk már 3:0-ra és 4:1-re is, de a vége picit szoros lett.

-Ami az eredményességünket illeti sikerült egy egyéni elismerést is szereznie a csapatunk meghatározó tagjának, Katona Balázsnak, akit megválasztottak a torna legjobb kapusának. Ezen felül külön öröm számunkra, hogy az idei kiírás megnyerésével tovább őrizzük veretlenségünket is, miszerint 14 mérkőzés óta tart a veretlenségünk az országos rendezvényeken. A csapatot jellemző hangulatról el kell mondanom még, hogy kétség kívül az idei évben is az egységességünk és a jó csapatszellem járult ahhoz hozzá, hogy kitűnő taktikával meg tudtuk védeni a bajnoki címünket.

-Ezúton is szeretném a csapattársaim nevében megköszönni Losonczy László úrnak, a Bács-Kiskun Megyei Labdarúgó Szövetség igazgatójának és kedves feleségének áldozatos munkájukat, kitartó biztatásukat és mindennemű segítségüket, akik évről évre hittek abban, hogy megyénknek újra lehet sikeres csapata.

-Milyen terveitek vannak a jövőre nézve? 
-Bízom abban, hogy ez a játékvezetői siker egy pozitív reklámja is lesz a mi szakmánknak, mert sajnos azt tapasztaljuk, hogy a játékvezetés kapcsán az emberek inkább a rossz emlékre, téves ítéletre emlékeznek annak ellenére, hogy egy – egy mérkőzés kapcsán több jó, adott esetben bravúros ítéletet vagy akár sorsdöntő döntést is meg kell hoznunk parázs hangulatban a másodperc tört része alatt. Szeretjük ezt a sportot, melynek ezúttal az aktív szereplői lehettünk és bebizonyítottuk, hogy nem csak a szabályokkal vagyunk tisztában, hanem azt művelni is tudjuk!

-Végezetül szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy kortól függetlenül valamennyi olyan leendő játékvezető kollégát jelentkezésre biztassak, aki tenni akarással, bizonyítási vágyával szeretné névjegyét letenni ebben az igen sokrétű szakmában vagy akár csak kipróbálná önmagát a labdarúgó mérkőzéseken.

Játékosok: Antal Péter, Béleczki László, Bornemissza Norbert, Fehérvári Patrik, Garai Péter, Katona Balázs, Katona György, Kiss László, Nagy Attila, Szvetnyik Bence, Topálszki Szabin, Tóth Róbert.

Edző: Marozsi Gábor.

Csapatvezetők: Losonczy László, Losonczy Anikó, Fazekas János, Harsányi József, Holczimmer Andor.

Gratulálunk a Bács-Kiskun megyei játékvezetők válogatottjának és további szép sikereket kívánunk! 

B.D.