Ebben az évben csillaghullásos augusztusi éjszakán rendezte meg a keceli Sporthorgász Egyesület éjszakai páros horgászversenyét Csengődi István versenyfelelős vezetésével.

A hosszú hétvége nyitányaként augusztus 17-én, szombaton délután 16 órától, másnap délelőtt 10 óráig próbálhattak szerencsét a résztvevők a Sima-tó vizén.

11 páros jelentkezett a versenyre zömében keceli horgászok, de volt kalocsai, és mélykúti nevező is.

-Hirdetés-

Fejenként két bottal horgászhattak, ami lehetett fenekező, vagy úszós készség. Csalik tekintetében minden horgásznak más volt a favorit, volt akinek a pellet és volt, akinek a giliszta. Az egyesület nevében is benne van, hogy „sporthorgász”, tehát a fogás volt a lényeg, nem a zsákmány. A kifogott halakat két segítő, Haszilló József gazdasági vezető és Polgár Mátyás titkár többször mérlegelte a verseny során. Az eredményt lejegyezték és a halakat visszaengedték a tóba. Az utolsó mérlegelés után az horgászeredményt a horgászpár által kifogott összes hal súlya adta meg. Ez alapján határozta meg a zsűri a nyertes párok sorrendjét.

Az összes fogás 104.08 kg volt.

A verseny 1. helyezettjei: Stenczel Gábor és Csengődi István voltak 34.66 kg hallal.
2. helyezettek: Hugyi László és Sendula László 15.40kg zsákmánnyal.
3. helyezettek: Szécsényi Lajos és Barna Imre. Ők 13.28 kilogrammnyi pikkelyest fogtak.

Az első három helyezett oklevelet és pénzjutalmat vehetett át.

A verseny közös ebéddel zárult. Az ellátásban Bán Róbert volt a szervezők segítségére, aki finomabbnál finomabb ételeket készített.

Varga Eszter