Mitől is élünk jól? Vagy rosszul? A régiek közül sokan rávágnák: étel-ital-fűtés! Aki azonban „mai fiatal”, annak ez már nem kérdés. Sokkal inkább az, hogy „legyen internet”!

Igen: az információ, illetve a rácsatlakozás a kommunikációs rendszerre a legtöbb ember számára elengedhetetlen a mai Magyarországon. És vajon mi a felső korhatár? 50 év? 60? Netalán 70? Elnézve szüleink, nagyszüleink generációját egyre inkább azt mondhatjuk, hogy a felső korhatár egyre inkább eltűnik. Vagy: eltűnni látszik…

A látszat azonban csalóka: a sok „szupernagyi” között még számos olyan nyugdíjas szerepel, aki bizony még nem, vagy alig használ számítógépet. vagy ha igen, csak félve, esetleg játékra, vagy amit megmutatnak neki otthon. Ennél pedig többre van szükség a modern világban.

Erről tartottak 2018. március 12-én hétfőn konferenciát Bócsán a Hungarikum és Civil Közösségi Házban, ahová a megye könyvtárainak és művelődési házainak képviselőit hívták meg. A mintegy 60 résztvevő előtt a Digitális Jólét Koordinációs Központ, és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség vezetői tartottak előadást a szervezet működéséről és projektjeiről, valamint már folyamatban lévő, illetve megindításra kerülő számítógépes oktatás lehetőségeiről és menetéről. Az idősek digitális felzárkóztatását célzó programoknak mindenhol a DJP pontok lesznek (volt eMagyarország Pontok) a helyszínei, amik általában könyvtárakban művelődési házakban kaptak helyet. Szakképzett mentorok vezetésével, 5-8 fős csoportokban tanulnak a 65 éven felüliek. A cél a számítógép és az internet megismerése és legfőképpen a bátorság ezek használatához.

A rendezvényt a bócsai Boróka Általános Iskola igazgatója, Barcsikné Weinhardt Éva DJP megyei mentor nyitotta meg. Kedves színfolt volt egy helyi nyugdíjas versfaragó, Szabó Imréné szavalata. A néni saját versét mondta el a számítógép használat kapcsán — ahogy ő látja…

Szőke-Tóth Mihály Bócsa község polgármestere beszédében örömét fejezte ki, hogy ilyen rangos programnak lehet házigazdája a település. Beszélt arról, milyen fontos a közösségnek, hogy az idős emberek is jártasságot szerezzenek az internet, a digitális technika használatában. Kiemelte a programban dolgozó emberek, mentorok munkájának jelentőségét.

Ezt követően szakmai előadások következtek, majd Káposzta Lajos idegenforgalmi szakember a bócsai rendezvények internetes megjelenését és a falusi turizmus vonzerejét elemezte.

A tájékoztató előadások után maradt idő a kérdések megválaszolására is. Sok új információval, tudással megerősödve térhettek haza a résztvevők a Digitális Jólét Program megyei rendezvényéről.

Reméljük a létrejött kapcsolat élő, és kétoldalú marad!

Szabó Imréné 
Tanfolyam

Ősz hajú emberek ülnek az iskolapadban,
számukra is eljött az Internet világa.
Fejlett világunk lehetővé tette,
hogy az idős ember cseveghet kedvére.

Sok kényelmet nyújt, ha megtanulod,
Kérhetsz az orvoshoz is időpontot.
Ne törődj azzal, hogy az idő eljár,
Számodra is itt az Internetes világ.

Nyomkodjad a gombot,
kattints ide-oda,
megtudod rögtön, hol van az unoka.
Ha nem tudod, mikor indul a buszod
az internetről ezt is megtudod.

Megtudsz olyan dolgot, mit még soha,
Számodra is itt az iskola.
Tájékozott leszel, s láss csodát!
Kitárul előtted e széles világ!

Káposzta Lajos