Többek véleménye szerint a rockzene Magyarországon éppolyan klasszikusnak számít, mintha a több száz évvel korábban alkotó Bach, Mozart vagy Liszt szerzeményeit hallgatnánk. A korszak (szinte) már lezárult, és ha működnek is még rockzenekarok, azok leginkább „örökzöld” dalokat játszanak, néhány saját, utánérzésnek tűnő számmal megspékelve.

Viszont van honnan meríteniük a mai magyar bandáknak, hiszen több tucat olyan jeles együttesünk és szólistánk volt a hatvanas évektől napjainkig, akik Európában is egyedülállók. Vajon tudja manapság mindenki, kikről van szó? Aligha. A rádiók nem játszhatják a dalokat, mindenhol a „slágergyanús” számok mennek, esetleg beemelve néhány Illés, Omega, Bergendy stb. dalt. Már amiket a félrecsapott baseballsapkás technikus megtalál a neten. Ez pedig elég korlátolt készlet …  

Ennek ellenhatására és személyes élményeinek továbbadására rakta össze a birkózó edző, költő és zenész, Német Nyiba Sándor azt a vándorkiállítást, melyet hétfőn nyitottak meg egy zenés-verses beszélgetés formájában a bócsai Hungarikum és Civil Házban. Az estet Szőke-Tóth Mihály polgármester nyitotta meg, aki bevallotta: noha korban távol áll tőle, de bizony ő idefele jövet is a Piramis együttes dalait hallgatott az autóban — merthogy egy vezetőnek ezek a számok nagy erőt adnak még ma is. A szervező és helyben birkózó fiatalokat edző „Nyiba” jeles vendégeket hozott, akik a következők voltak:

Csiga Sándor, a B. Box és a Dinamit szövegírója, aki hajdan Vikdál Gyulával és Varga Miklóssal dolgozott együtt.

Tóth Miklós, a kiskőrösi és környékbeli zenészekből a 80-as évek közepén összeállt Rolls Frakció együttes billentyűse, több sikeres slágerük szövegírója.

Németh Oszkár, a Fonográf együttes dobosa, aki idén februárban még fel is lépett egy kétórás koncerten a Budapest Sportarénában régi zenésztársaival, így a Szörényi testvérekkel.

A kiállítás anyagának ismertetésével és egy kis koncertfilmmel vezette be a közönséget a műsorvezető a magyar pop- és rockzene hőskorába. A személyes élményekben bővelkedő hozzászólások a tizenéves résztvevőkhöz is igyekeztek közel hozni azt a kort. Mert mást jelent az öreg zenészeknek a falon lógó gitár és mást a mai tizenéveseknek. Mint egyikük megjegyezte, az ő tinédzserkorukban a rádióban felcsendülő magyar rockzene a szabadságot jelentette: mindenki zenélni akart, saját kezűleg gyártották a gitárt, a dobverőt vagy éppen az erősítőt.

A 72 éves Németh Oszkár 1983-ban maga dobolta fel lemezre az István a király betétdalainak nagy részét. Akkor ez hatalmas vállalkozás volt! Mint mesélte, nem is volt egyértelmű, hogy színészekkel vagy énekesekkel játszassák el a szerepeket. Merthogy ez nem az akkoriban ismert műfajú opera vagy operett volt! Aki pedig belekerült a szereplőgárdába — mint például Varga Miklós, Vikidál Gyula vagy Sebestyén Márta — annak örök életére, művészi pályafutására nézve meghatározó volt ez a rockopera.

Vajon mitől profi egy zenész? — erre a kérdésre a februári Fonográf koncertet hozta fel Oszi bácsi: „Huszonéve nem játszottunk együtt, így a próbákon újra össze kellett szoknunk! De így hetven fölött is sikerült megtalálnunk a közös hangot és hatalmas élmény volt több mint tízezer rajongó előtt játszani!”

Bócsa volt a helyszín, így kézenfekvő, hogy a sport és a zene összefüggéseiről is elhangzottak magvas gondolatok. Csiga Sándor szerint a győzelem érdekében először is saját magunkat kell legyőznünk! Tóth Miklós pedig a hit szerepét emelte ki. A hitét, ami mindig erőt adott — neki is.

A sokak szívét megdobogtató kiállítás két hétig tekinthető meg a bócsai Hungarikum és Civil Házban.

Káposzta Lajos