Ha nem is ilyen szimplán, de valahogy így. Ez a kis történet a szocialista rendszer lobby-világába vezet minket vissza. Akkor sem volt kolbászból a kerítés, de azért néha közelítettünk hozzá. Legalábbis néhány ember esetében. Igen, itt: Bócsán! Balogh Lajos visszaemlékezése a fischerbócsai bekötőút építéséről.

A történet alaphelyzete a következő: Újpesten volt a bócsai Aranyhomok Szakszövetkezetnek egy borozója. Ennek akkor én elnöke voltam. Hivatalosan működött az üzlet, két alkalmazottal. Csak a saját borunkat vittük lédigbe, ott lefejtettük és kimértük. Ez rendőri biztosítással történt és én felmentem az átadáshoz. Valamiért bejött a kerület országgyűlési képviselője, az ismert és országos példaként tisztelt esztergályos szakmunkás, Pióker Ignác. Ott helyben megismerkedtünk, összebarátkoztunk. Én akkor harminc valahány voltam, ő már hatvan fölött. Ahogy beszélgettünk, meghívtam Bócsára.

1973-ban, amikor eleget tettek a meghívásnak, nagyon sok eső volt. Csak úgy tudtak eljutni hozzám Fischerbe, hogy a bugaci erdőnél találkoztunk a kövesúton. Az erdő mellett közlekedtünk tovább úgy, hogy az autójukat ott hagyták az út szélén. Én hoztam be a Bagi dűlőn őket, de a sok eső miatt alig tudtam közlekedni. Kacsasülttel és borral vártuk őket, majd lementünk a pincémbe, így megvolt a színhely a beszélgetéshez. Egyszer csak így szólt Pióker Ignác: „Lajoskám! Beszéljétek meg a tanácselnökkel, hogy csináltassa meg a tervet és lesz kövesutatok!” Molnár Ferenc akkori tanácselnök elkészítette az út tervét és alig 2 éven belül átadásra került a fischeri kövesút — a lakosság nagy örömére.

Ez az a 2 km-es szakasz, ami a kanyartól bemegy a boltig. A föld nagy része szövetkezeti volt, adtuk. Néhány taggal cserét végeztünk, örült neki mindenki. Rengeteg homokot hordtunk oda feltöltésre, de hát ugye volt honnan…

Piókerék a többi elvtárssal eljöttek még néhányszor disznóvágásra, baráti látogatásra. Kellett is a kapcsolat. Így hoztak össze az óbudai téglagyár igazgatójával, lett tehát elég tégla a bócsai építkezésekhez, aztán egy másik kapcsolat nyomán elegendő radiátor is.  

Minden év augusztus 20-án tartottuk az idősek napját a parkerdőben. 1984-ben 500 főre főztek a dolgozóim. Pióker Ignác szegte meg az újkenyeret, melyet még kereszttel is megjelölt. Akkor úgy neveztük ezt az ünnepséget, hogy „Munkás-paraszt találkozó”. Úgy gondolom, hogy az akkori pesti ember jobban tisztelte a vidéket, mint most.

Pióker Ignác

(Temesrékas, 1907. január 17.Budapest, 1988. november 1.)
Kossuth-díjas (1951) lakatosgyalus, országgyűlési képviselő, sztahanovista.

Apja háromholdas földműves volt, 15 gyermekkel, közülük Ignác volt a tizedik. Miután átszökött Magyarországra, munkát kapott az Egyesült Izzóban az Újpesti Torna Egylet révén, ahol váltófutó volt. Kezdetben szenet lapátolt, és csak később került a gyalupadhoz, lakatos végzettségével. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba.

1947-ben egy új, Schaerer SE 400 típusú gyorsgyalugéphez helyezték, és Pióker az esztergályosoknál már bevált gyorsvágást alkalmazva 1949. december 21-én 1470 %-os országos csúcsot ért el.

Pióker 1951. március 15-én megkapta a Kossuth-díj ezüst fokozatát. Az indoklás szerint „három év óta selejtmentesen dolgozik, többszörös újító, egyik újításával egy munkadarab megmunkálási idejét 200 percről 74 percre csökkentette, jelenleg [1951-ben] 290 százalékot teljesít; vállalta, hogy 1952-es tervét folyó évi (1951.) július hó 15-ig befejezi”.

Persze világos volt, hogy ilyen teljesítési százalékot csak úgy érhet el valaki, ha többen csak az ő keze alá dolgoznak. De erről hallgatott a sajtó és csak a propagandát hangoztatták: „a munkás, akit mindenkinek követnie kell!”

1951. május 1-jén Moszkvában, a Vörös téri díszemelvény bal oldalán foglalhatott helyet. November 30-án – elsőként az országban – befejezte ötéves tervét, amiért megkapta a Minisztertanácsi Érdemrend V. fokozatát. 1953 októberében megkapta a Szocialista Munka Hőse kitüntetést, amivel együtt járt a legmagasabb állami kitüntetés is.

1953-tól 1985-ig országgyűlési képviselő, 1975-től az Elnöki Tanács tagja volt.

Káposzta Lajos