Avagy Bócsa nyerte a kisiskolák lány kézilabda országos diákolimpiáját.

-Hirdetés-

De miért és hogyan? Hiszen se kézilabdapályájuk, se kézilabdás múltjuk! És alig van hadra fogható diák az iskolában. Erről kérdeztem Oláhné Marosi Judit testnevelőt, a csapat edzőjét.

-Először is gratulálok!
-Köszönöm! Úgy érzem, több mint harmincéves edzői pályafutásomnak ez a csúcsa!

-Másodszor pedig: ez nem mindennapi dolog…
-Annyiból mindennapi, hogy ezt a diákolimpiát, melyet külön a 200 tanuló alatti iskoláknak rendeznek meg minden évben, korábban több alkalommal Nemesnádudvar iskolája nyerte meg. Egy akkora falu, mint a mienk. Tehát elvileg mindig van remény…

Aztán úgy alakult, hogy idén a kiskunfélegyházai megyei versenyen mi vertük meg őket. Ez már biztató kezdet volt.

-Összejött annyi nyolcadikos, erős kézilabdás lány, hogy meg tudtátok verni Nádudvart?
-Ez ebben a kategóriában nem jellemző, mint ahogy Bócsán sem: bizony az egész felső tagozatból válogatom ki a lány kézilabda csapatot, akik közül csak hat játékos volt nyolcadikos, a másik négy nem. Ezek a lányok nagyrészt a heti 5 testnevelés óra és az egy edzés alatt tanulták meg a játék szabályait, fortélyait és alakultak csapattá.

-Mi a helyzet a nagypályával? Akarom mondani a normál kézilabda pályával? Ami Bócsán nincs.
-A megoldás sokrétű: először is van két lányunk, akik a szülők segítségével bócsai diákként Kiskőrösön edzenek. Ők Bálint Zorka és Kun-Szabó Viktória. Heti három edzés és hétvégi korosztályos meccsek: ez nagyon sokat jelent a mi csapatunknak. Emellett néha együtt is átmentünk Kiskőrösre, hogy „érezzük normál pályaméreteket”, emiatt külön köszönet jár Czérna Jánosnak!

Az viszont igaz, hogy a bócsai tornaterem valóban nem teszi lehetővé a nagypályás edzést. A kézilabda kapuk ugyan normál méretűek, de amíg egy kézilabda pálya 20 x 40 méter, addig a mienk csak 12 x 24 méter. Így a hatos vonal nem is ér körbe, egy-egy csapat az edzésen 4 + 1 felállásban játszik a szabvány 6 + 1 fő helyett. De van találékonyság is! A tornaterem hosszanti falára állítom a kaput, a hatost pedig kirakom bójákból. Így tudják gyakorolni a támadást és a védekezést. Ezzel megteremtem annak lehetőségét, hogy érezzék a nagyobb teret, a kapus pedig azt, hogy bármely szögből jöhet a lövés.

-Aztán pedig elkövetkezett az országos döntő!
-Igen, éppen a bócsai ballagás után pár nappal. Szombathelyen rendezték, profi módon. A meccsek A és B pályán, egymás mellett zajlottak. 14 csapat mérkőzött meg, 3 csoportban,3 napon keresztül. Kemény volt, de ezt a csoportok sorsolásának ismeretében tudtuk előre. Csak győztes meccsünk volt, és a csoportelsők csoportjában már láttam: bizony nyerhetünk!

-Így utólag végig gondolva mi volt a siker titka?
-A tudatos felkészülés után a csapat tagjai fegyelmezetten játszottak és betartották az utasításokat. Hab a tortán, hogy a diákolimpia gólkirálya is Bócsáról került ki Kun-Szabó Viktória személyében. De azt is tudni kell, hogy ilyen babér nem terem sűrűn, hiszen Magyarországon sok kis falusi iskola van…

-Hogyan fogadtak itthon?
-Másnap volt az iskolai tanévzáró. Óriási meglepetés volt, amikor felcsendült a „We are the champions” — „Mi vagyunk a bajnok” a Queen-től, Szőke-Tóth Mihály polgármester pedig minden csapattagnak átadta a virágcsokrot és a 20-20.000 Ft-os LV sportvásárlási utalványt. És mindenki minket ünnepelt!

A csapat tagjai ezúton is köszönik a Magyar Diáksport Szövetség, a tankerület, a tantestület, a szülők, valamint Bócsa Község önkormányzata támogatását!

 

Káposzta Lajos