Diákotthonosok találkoztak Bócsán, azaz hajdani tanyasi gyerekek, akik hétközben ebből a bentlakásos intézményből „léptek át” az iskolai tantermekbe. 1976 és 1993 között működött az iskola mögött a diákotthon, illetve más néven a kollégium. A hétvégén az iskola zsibongójában a több száz „gyerekből” 50 hajdani bentlakó, tanyasi diák jött össze, hogy emlékezzenek a nem is olyan régmúlt időkre.

-Hirdetés-

A megjelentek először Káposzta Lajos vetítése során ismerkedtek az archív fotókkal és találták meg — nagy nehezen néha — saját magukat. A jó hangulat tehát adott volt, mert a régi képek kapcsán előkerültek a diákévek régi történetei.

A megjelenteket ezt követően Szőke-Tóth Mihály polgármester köszöntötte. Beszélt az iskola jelenéről, a fejlesztésekről és a küszöbön álló beruházásokról. Hangsúlyozta, hogy az egyre növekvő gyerekbeáramlás ellenére, mely a környező településekről történik, a bócsai iskola elsősorban továbbra is a bócsai gyerekeké lesz. Az idén 80 éves Frittmann József „örökös igazgató” a diákotthon történetét mesélte el. Nem is mindenki tudja, hogy az 1970-es években felsőbb utasításra történt a tanyasi iskolák bezárása. Az ekkor épülő (Bócsán 1976. január 24-én átadott) diákotthonokban történt meg a külterületi diákok hétközben elhelyezése. A faluközpontban létesített modern épületben sokszor komfortosabb körülmények vártak rájuk, mint odahaza, ahol eddig éltek.

Külön köszöntötték Rácz Imre, hajdani kollégiumi nevelőtanárt, aki Kecelről érkezett a találkozóra. A tanár úr 1976 és 0980 között, akkor még „generálos” nagy hajjal látta el ezt a feladatot.

A beszélgetés iskolabejárással folytatódott, mely a hajdani kollégium épületében érte el csúcspontját. „Itt volt a mi szobánk, ezen a lépcsőn jött le a Mikulás a krampuszokkal, csörgették a láncot, mi meg elbújtunk, itt volt a nevelői szoba, innen rá lehet látni az erdőre, ahol akadályversenyt tartottunk”— csak úgy záporoztak a régi történetek.

A menzán mindenki sorba állt — ezúttal azonban a marhapörköltért, mely ismét maga a csoda volt, mint Bócsán mindig. A történetek az esti órákig folytatódtak: volt kivel és miről beszélgetni, hiszen egyesek németországi lakhelyükről jöttek haza erre a találkozóra!

Káposzta Lajos