Ha megnézzük hazai településeink címerét, többükben előfordul a kereszt. Ezek többsége stilizált, és magára a vallásra, esetleg a településen működő egyházi intézményre utal. Bócsa község címerét nézve azonban egy különleges keresztre leszünk figyelmesek. A felületes szemlélő csak annyit mond róla: „szép formájú”. Nem árt azonban tudnunk, hogy ezt a keresztet Bócsa határában találták meg, és jelenleg a kecskeméti Katona József Múzeumban őrzik mint középkori pusztai leletet. Bővebben?

Mint a kecskeméti dr. Wicker Erika régész írja, a bócsai határ legszebb középkori emléke az a XIV. századi bronz kereszt, melyet a Zsikla szőlőben találtak a 70-es évek elején. A feljegyzések szerint a tárgyat Zsikla Mária tanuló hozta be a helyi központi iskolába. A saját földjén találta édesapja, Zsikla Mihály Bócsa-Kisbócsa III. ker. 55. szám alatti lakos szőlő munka közben.

A helyszínt a megyei múzeum régészei is bejárták, de más, értékelhető leletet nem találtak. Nincs nyoma templomnak vagy településnek, így valószínűsíthető, hogy az egykori középkori templom kegytárgyaihoz tartozó kereszt véletlenül került a mai Zsikla-szőlőbe. Talán a török harcok során megsemmisített templomból tulajdonította el az ellenség, esetleg a menekülő helybeliek akarták békésebb időkre átmenteni. Ez azonban nem sikerült. Az eldobott vagy elveszett keresztet csak évszázadok múlva, véletlenül találták meg a kései utódok.

A kereszt anyaga bronz, francia gótikus stílusú, liliomos díszítésű. A megfeszített Megváltó ábrázolási módja és a kereszt díszítő stíluselemei a XIII-XIV. századra datálják annak késztését. A felső liliom egyik szára letörött. Ezenkívül javítás nyomai is látszanak rajta. A keresztet valószínűleg körmeneteken, rúdba ütve használták, a menet elején hordozva. Magassága 277, szélessége 183, legnagyobb vastagsága 8 mm. A rajta levő corpus (test) 87 mm magas és ugyanilyen széles. Ez Jézust koronával, díszes ruhában, övvel ábrázolja. Magyarországnak a XIV. század folyamán (1308-1382) voltak Anjou-házbeli királyai — Károly Róbert és I. Lajos), akik idejében tényleges divattá vált a liliomos díszítés a Kárpát-medencében.

Mit tudunk még a középkori Bócsáról?

Az Alsó-Gáspár-soron, a Templomhegyen 1937-ben Szabó Kálmán, a megyei múzeum akkori igazgatója tárta fel a templomot és a körülötte levő temető egy részét. E lelőhelyről korábbi források is tudósítanak: “Bócsa puszta a török pusztítások előtt szinte e néven nevezetett község volt, mit igazolni látszik a romjaiban ott még jelenleg is szemlélhető puszta templom maradványa, – melynek köveiből építtetett fel jobbára a vadkerti reformáltak jelenleg is virágzó Egyháza. E puszta templomhoz közel állott egy most már beomlott – egykor jó karban létezett kút is, mely állítólag a község kútja lehetett.

A bócsai pusztán látható szintén az úgy nevezett Kalocsa domb, mely a régi község Kalocsa nevű földes urától nevezetett el. E dombon húzta meg magát Kalocsa, egy általa épített  kunyhóban a fákkal benőtt dombon a népet üldöző törökök elől. Nagy Bócsa község a törökök által pusztíttatott el, amit igazol a puszta templom környékén még most is szántás közben kiforgatott – s már-már egészen elporlott csonttömeg. Ugyancsak szántás közben szoktak feltalálni régi sarkantyúkat, s halpikkely vékonyságú ezüst- és rézpénz darabokat.”

Emellett számos lelet, csont, kő és fém található a Tájház polcain, melyről a múzeumalapító Huley Alfréd jegyzéket vezetett. Mindezzel együtt megállapítható, hogy ha volt is a középkori Bócsa területén lakott település, annak pontos helye — a Templomhegy kivételével — nem határozható meg.

Források:
Huley Alfréd: Élet a hajdani pusztán. Bócsa rövid története. Kézirat
Szabó Kálmán: Az alföldi magyar nép művelődéstörténeti emlékei. In. Szabó Kálmán válogatott írásai. A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 2. Kecskemét, 1986. 100-101.
Huley Alfréd feljegyzései
Horváth Attila jelentése, Régészeti Füzetek. Ser.I. No. 21. 1968.52.

Káposzta Lajos