A XIII. Bács-Trophy Bajnokság V. futamával október 5-6-án véget ért az idei Off-Road őrület. A Bócsa melletti Abonyi Fogadó hátsó udvara szolgált táborhelyéül annak a több mint 50 nevezőnek, akik részt vettek az idei utolsó megmérettetésen. Volt, aki már bajnokként jött és csak megerősíteni akarta azt, de volt, akinek még itt dőlt el, hogy megnyeri-e a viadalt vagy sem. Ámde nem csak a bajnoki címért ment a csata, az értékes dobogós helyezésekért is óriási volt a küzdelem.

A tizenharmadik évad szervezés szempontjából nem volt túl szerencsés. Sajnos technikai okok miatt az egyik város nem tudta megrendezni a versenyt és a jövőben sem tudják folytatni. Az egyébként hat futamból álló sorozat így most 5 fordulóból állt, amit közösen rendezett meg a Soltvadkert Motorsport Racing Club, a Négykerék Hajcsár Off-Road Club – Kecel – és a Terepjárós Baráti Kör Pirtó.

A versenyzőknek a péntek esti rajtot követően az orgoványi homokbánya és a szanki Off-Road pálya, a nappali rajt után szintén Szank, majd a tázlári Kazi domb volt az úti cél, ahol főként homokos speciális szakaszok várták őket.

A most is zavartalanul lezajló versenyen a jól megérdemelt helyezésekért átadott serlegek mellett két különdíjat is átadtak.

Tóth Zsoltnak, aki a kezdetektől fogva segíti, és támogatja a Bács-Trophy Bajnokságot egy „Akire mindig számíthatunk” feliratú serleget, amit Demeter János nyújtott át.

Emellett Widner Attilának – főhajcsár – az éjszakai teljesítményéért. Történt ugyanis hogy egyedül elindult kirakni a nappali kontrol pontokat miközben valahol kifogyott az üzemanyag az autójából. A telefonja nem volt nála hogy segítséget hívjon, így a kézben tartott itiner alapján lépésekkel számolta a métereket és így jutott vissza a táborba! A kiérdemelt kupa mellé járt egy pár levált talpú sportcipő is!

A rendezők ezúton is szeretnék megköszönni a Bács-Trophy Bajnokságon való részvételt és helytállást.

Gratulálunk!

 

-K.Gy.-