Ha nem is a VIRA-n, de sok más oldalon előfordul. Az egyszerű olvasó nem tudja megkülönböztetni a valódit az álhírtől és rabjává válik. Egyszer halálhírt közölnek vele, majd sok pénzt lehet nyerni, netalán különleges élményben lehet része (kisebb pénz befizetése ellenében), de az is előfordul, hogy egyszerűen „csak játszanak vele” és áldozatává válik egy ártatlan becsapásnak.

Vajon kell-e ez nekünk? Érdemeljük-e mi ezt, akik tényleg csak hírkeresési szándékkal fordulunk az internet felé? Nagy vita volt erről az egyik bócsai tantestületi értekezleten, melynek mozgatórugója az volt, hogy miként tudjuk megvédeni a diákokat, de akár a felnőtteket is az álhírek nyomásától.

A témában Morvai Erzsébetet, a bócsai Boróka Iskola szaktanárát kérdeztük, aki több előadást is tartott már ebben a témában. A Digitális Jólét Program keretében végzett oktató és felvilágosító munka ugyanis már erre is kiterjed.

Kénytelenek vagyunk ezzel is foglalkozni — meséli a mosolygós, fiatal tanárnő. Ugyanis amellett, hogy nagyon sok 60 éven felülit megtanítunk bánni a digitális eszközökkel — számítógép, I-pad, okostelefon — óhatatlanul is előjönnek a veszélyek. Az idősebbek ugyanis először rácsodálkoznak ezekre, majd ahogy megismerik, elkezdik használni azokat. És bizony nem kell sok idő, de naponta több órát is eltöltenek a gép előtt. És ekkor derül ki az, hogy bizony nem olyan védettek az álhírek ellen, mint gondolnánk…

Oh, nem kell ehhez magányos, ráérős nyugdíjasnak lenni!…
-Igen, valóban. Vannak felnőttek és sajnos gyerekek is, akik vagy ráérnek ilyesmit olvasni, vagy kifejezetten keresik az „érdekességeket”… És máris beleestek ott az álhír csapdájába.

-Hogyan lehet védekeznünk az ilyenfajta becsapások ellen?
-Ennek több pontja van. Először is: mérlegeld a forrást! Ahogy nem veszel a kezedbe akármilyen újságot, úgy tégy különbséget az internetes oldalak között is! Fontos, hogy keresd a hibát, ami lehet egy dátum, durva helyesírási hiba vagy egyszerűen egy észrevehető, megtévesztő képmontázs. Ha nincs ott a szerző, az máris sokat von le a garanciából: ha nem vállalja fel senki ezt a művet, akkor te se fogadd el! Még akkor sem, ha tízpercenként felugrik, ha sokan osztják meg, vagy ha nagyon kedvedre való a témája…

-Mit lehet ilyenkor tenni?
-Mind a youtube-on, mind a facebook-on megtalálod a három pontot: ide klikkelve tehetsz visszajelzést, bejelentést, illetve megjelölheted kéretlen/sértő tartalomként. Ezzel elősegíted ezen rendszerek tisztaságát. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy főleg gyerekeink sérülhetnek akkor, amikor kéretlenül sok álhír és téveszme borítja el őket. Fel kell tehát mindenkit készíteni arra, hogy a valóság összetett, ellentmondásos, melyben mindenkinek el kell tudnia igazodni — legyen ez virtuális, vagy a való élet.
Kikapcsolni nem tudod.

Káposzta Lajos