Vandálok Akasztón: sikerült helyreállítani a megrongált sporteszközöket

A tavasszal sajnálatos események helyszíne lett az Akasztói Ritmika Sportegyesület több éves kitartó munkájának köszönhetően megépült Ritmika Szabadidőpark. Az év elején vandál emberek célpontjává vált a helyszín, ahol sporteszközöket rongáltak meg az „erős személyek”. A...

Horgászverseny Akasztón, idén 50 éves az egyesület

Az Akasztói Sporthorgász Egyesület horgászatra kiváló időben tartotta meg évnyitó horgászversenyét a Kiskunsági Öntöző Főcsatornán. A gyülekezés a versenyre 5 órakor kezdődött az Egyesület Akasztói Ötvös utcai Faházánál. Az egyesület részéről Orbán Gábor elmondta, hogy...

Az akasztói női focicsapat nyerte a bajnokságot a megye I-ben

Beért munka joggal mondhatták a vezetők, szurkolók és játékosok is, hiszen az elmúlt években a nulláról építkezve fokozatosan egyre jobb és jobb eredményeket értek el az akasztói női futballisták. Az elmúlt két idényt a második...

Régen örülhettek már ennyire egy éremnek Akasztón

Most eljött végre egy bronz ideje, ugyanis az Akasztói u-19-es csapat a 2017-2018-as szezon végén a harmadik helyet szerezte meg. Pontszámban ugyanannyit gyűjtöttek az akasztói ifisták mint a kalocsaiak, de mivel egyel több győzelme volt...

Akasztó 740 éves

A cím egy kicsit megtévesztő, ugyanis a 740 év nem a település fennállását, hanem az első írott dokumentum megjelenését jelenti. E célból tartottak Akasztón szombaton egy ünnepi megemlékezést a Faluházban. A rendezvény előtt még sor...

Mert gyereknek lenni jó!

Ragyogó napsütés és szuper programok várták az akasztói gyerekeket a művelődési ház udvarán május 26-án szombaton, gyermeknap alkalmából. A JUMA Kutyaiskola látványos, és izgalmas interaktív bemutatóján megtanulhatták, hogy  mit tegyenek, ha kóbor kutyával találkoznak. Az...

Halgazdálkodás: stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá Akasztón

Külföldön nagy a kereslet a minőségi magyar hal iránt, ugyanakkor a hazai halfogyasztás egyelőre messze elmarad az uniós átlagtól. Az élőhal és a halhús idén januártól kedvező, 5 százalékos áfakörbe tartozik, ennek révén a...

Akasztó nem mindig akasztó

-hanem egyszerűen csak marasztaló Hajdan a nagy sárban elakadtak a kocsik — innen lett Akasztó neve az, ami. Hogyan bizonyíthatjuk ezt? Nagyon könnyedén! Tessék kimenni a szikesekbe az Akasztó-Solt út bármelyik oldalán! Szóval ez az...

Kutyás pünkösdi délután az akasztói JuMa Kutyaiskolában

Május 21-én, pünkösd hétfőn 2. alkalommal került megrendezésre egy kutyás pünkösdi délután a JuMa Akasztói Kutyaiskolán.  17 gazdi jelent meg az iskolán és egyszerre 20 boldog kutya szaladgált a pályán. A kutyák fajtáját tekintve volt...

II. Sziki Spinning Maraton

Az Akasztói Horgászpark és Halascsárda fűzfáinak árnyékában tekert Korpás Rita csapata, akik ezúttal nem instruktoruk utasításait követték. A csapat egy éve teker Ritával a kiskőrösi FrittiSportban, ennek kapcsán tartották meg zártkörűen második alkalommal a...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
22 ° C
22 °
22 °
73%
3.1kmh
0%
szo
29 °
vas
28 °
hét
26 °
ked
26 °
sze
26 °