fbpx

Elismerések és kitüntetések az ünnepi ülésen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartotta ünnepi ülését a városháza dísztermében. A hagyományoknak megfelelően ekkor adták át a megye legrangosabb kitüntetéseit, melyek azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók,...

Kihirdették, melyik lett az Év Fürdője 2019-ben

A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő lett 2019-ben az Év Fürdője a szavazatok alapján, közölték a szervezők a verseny hivatalos honlapján. A győztes fürdő hatalmas, parkosított környezetével, strandterületével, csúszdáival és gyógyfürdő részével minden korosztály számára kínál rekreációs lehetőséget. Harkány 13,5 hektáros ősparkjában...

Megszűnt a sártenger – térkövezett lesz a Sárkány József utcai lakótelep Kiskőrösön

Rövidesen befejeződik a területfejlesztés immáron negyedik üteme Kiskőrösön a Sárkány József – Kossuth Lajos utca kereszteződésében lévő lakótelepen. A város keleti részén lévő, 4 lakótömbből és 64 lakásból álló épületegyüttes és annak környezete igen...

Beszélgetés Cséplő Zoltánnal, a 17-szeres Ironmannel

Az Izsáki Cséplő Zoltán már kiskorában is rajongott a sportért, majd egyre feljebb és feljebb ívelt a pályafutása a triatlon szakágban. Közel harminc éve szerves része életének a sport. Az Izsáki Kolon-Kupa futóverseny örökös...

Büntetőkkel ment tovább Kecel a Magyar Kupában

Szerdán a Magyar Kupa második fordulójában Kecel a Lajosmizse együttesét fogadta. Az első fordulóban a Kecel a Bácsalmást verte ki a kupából, majd hétvégén Kiskőrösön is nyerni tudtak a szezonnyitón a Keceliek. Így jó...

Kihirdették, melyik lett Magyarország Tortája 2019-ben

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Évről-évre egyre több cukrászda verseng a címért,...

Újabb világsikert értek el a magyar természetfotósok

A német Glanzlichter fotópályázaton korábban is jól szereplő Daróczi Csaba nemrég két kategóriában is első helyezést ért el rendkívüli fotóival. A világ egyik legszínvonalasabb természetfotós versenyén ezúttal is több neves magyar természetfotós is megmérettette magát, írja...

Turú Balázs, a kiskőrösi diétaguru

A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Igen, ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis...

INTERJÚ Péli Ottóval: “Megúsztam és átúsztam a Balatont”

2019-ben közel 10.000-en döntöttek úgy, hogy vízbe csobbannak Révfülöpön azzal a reménnyel, hogy 5200 méter leúszása után Balatonbogláron célba érnek. Az úszók 99%-a sikeresen célba is ért a déli parton, ebben segítségükre volt az a...

Kunsági sikerek az Országos Borversenyen

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa idén 40. alkalommal rendezte meg az Országos Borversenyt. A borverseny sajátossága, hogy az ide érkező minták a hegyközségi, ill. borvidéki borversenyeken eredményei alapján kerülnek kiválasztásra, tehát elmondhatjuk, hogy valóban az...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
erős felhőzet
11.8 ° C
12 °
11.7 °
87%
3.1kmh
64%
vas
16 °
hét
15 °
ked
14 °
sze
11 °
csü
11 °