fbpx

Több évtizedes hagyományra tekint vissza Solt legkedveltebb rendezvénye

Több évtizedes hagyomány, hogy Solt városában is szüreti fesztivált tartunk szeptemberben. Városunk egyik legkedveltebb rendezvénye, ahol az idei évben is több, mint 80 fiatal táncos vett részt a szüreti forgatagban és mutatták be hat...

A XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok utolsó napja méltó befejezése az ünnepnek

A XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok szervezői az idén is három napon keresztül, több mint 40 programmal várták az érdeklődőket. Az ősznek nyomát sem lehetett látni a hétvége alatt, a tikkasztó hőség ellenére...

Anyatejes táplálás napját ünnepelték Kecelen

Már nagykorúak azok a gyerekek, akik az első anyatejes napon még kicsi babák voltak. A keceli védőnők a rendezvény történetének immár huszadik alkalmával hívták és várták a szoptatós kismamákat, de eljöhetett tulajdonképpen bárki, aki...

Az államalapító István királyra emlékező műsorral ünnepeltek Izsákon

Az államalapító István királyra emlékező műsorral és az új kenyér megszentelésével ünnepeltek Izsákon 2019. augusztus 20-án, a város főterén tartott rendezvényen. A Tegyünk Izsákért Egyesület már nyolcadik éve szervezi meg Izsák Város Önkormányzatával közösen tartott...

Isten éltessen Magyarország!

Országszerte ünnepségeket tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából.  Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja.   Kiskőrösön Seffer Attila római katolikus...

A Tanévzáró istentiszteleten elbúcsúztak három dolgozótól is

Megtartották Tanévzáró istentiszteletüket a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola tanulói 2019. június 19-én az Evangélikus Templomban. Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész köszöntötte a VAKÁCIÓba lépő gyerekeket a következő gondolatokkal: „Mindennek megvan a maga ideje, ahogy a prédikátor...

Általános iskolai tanévzáró Soltvadkerten

Beköltözött a jókedv az evangélikus templomba Soltvadkerten, hiszen a tanévzáró ünnepségre gyűltek össze az általános iskola diákjai. A szerdán délután fél hatkor kezdődő esemény a hagyományoktól elérően az eső miatt nem az iskola udvarán,...

A lelkiismeret mártírjára emlékeztek

Nagy Imrét, az 1956-os forradalom miniszterelnökét 1958-ban végezték ki. Erre emlékezve gyűltek össze a Nagy Imre tiszteletére állított emléktáblánál Kiskőrösön, június 16-án este 19 órakor. A rendezvényt Kiskőrös Város Önkormányzata, Művelődési, Közoktatási és Sportbizottsága szervezte. Szedmák...

Evangélikus piknik és családi nap

Pünkösdhétfőn a Vadkerti-tó melletti Tavirózsa Kalandparkba várták szeretettel a kicsiket és nagyokat a délelőtt fél tízkor kezdődő piknikre és családi napra. A programok közt szerepelt a tíz órakor kezdődő szabadtéri istentisztelet, zenélés, éneklés, foci és...

EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT! Jókora tömeg a vadkerti gyermeknapon

Izgalmas játékok és kalandok várták a csemetéket és szüleiket június 8-án a Vadkerti-tó kempingbe megrendezett gyermeknapra. Idén a helyszín nem véletlenül változott. Erről és a szombati napon történtekről kérdeztük Dr. Viszkók Zoltánt Soltvadkert város...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
15.8 ° C
16.1 °
15 °
44%
2.1kmh
0%
szo
17 °
vas
20 °
hét
16 °
ked
15 °
sze
20 °