Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Kecel

Kecel

A vira.hu Kecel rovatában az összes cikket megtalálod „Kecel” témában.

Kecelen is kezdetét vette a húsvéti készülődés

2018. március 23-án került megrendezésre a keceli városi könyvtár szervezésében idén harmadik alkalommal a Bütykölő nevű foglalkozás, ahová szeretettel várták a kicsiket. A foglalkozáson a húsvéti ünnepre készülődve szebbnél szebb húsvéti kosarakat készítettek a gyerekek. A...

Kínai gyerekekkel mérkőztek meg a keceliek a Mondrian díjnyertes játékban

Egy online nemzetközi verseny résztvevői lehettek a keceli fiatalok július 24-én a helyi Pünkösdi Gyülekezet közösségi házában. Jánosi Ferenc, a Magyar Pünkösdi Egyház Ifjúsági és Családépítő szolgálatának misszióvezetője szervezte az eddig egyedülálló megmérettetést, melyhez...

Kiderült, ki lett az idei tanév legeredményesebb kisdiákja

A 2019-2020-as tanév rendhagyó módon ért véget a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda esetében is. Június 14-én lehetőség nyílt részt venni az ünnepi tanévzáró, hálaadó szentmisén: „Örömmel köszönjük meg a mindenható Isten...

Kecelre látogatott Berg Judit írónő

2017.04.26-án Berg Judit írónő látogatott el Kecelre. A Városi Könyvtár és Művelődési Házban egy órás előadást tartott a gyerekeknek (3-4.évf) könyveiről, írói munkásságáról. Berg Judit 1974 január 28-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a Karinthy Frigyesről elnevezett...

Polgárőr Város lett Kecel

A Polgárőr Város című pályázat célja azon települések – és partner polgárőr egyesületek – munkájának elismerése, amelyek vezető szerepet játszanak a polgárőr mozgalomban, hatékony támogatói és kezdeményezői a helyi bűnmegelőzésnek, a helyi közrendnek és...

Magyar Pálinka Hete Kecelen

„Jó szomszédok a közös jövőért”  Interreg-IPA CBC Magyarország- Szerbia keretében, Magyar Pálinka Hetet rendeztek Kecelen. 2019. november 4-től 9-ig Kárpát-medencei Pálinka-, és Párlatverseny Bor-, Pálinka-, Párlat- és Palackszépségverseny Bács-Kiskun Megye Pálinkaversenye volt Kecelen a T.G....

Új ebédlőben étkezhetnek ősztől a keceli iskolások

Javában tartanak a nyári felújítási, karbantartási munkálatok a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményeiben. Mielőtt még megkezdődne szeptemberben az új tanév, érdemes visszatekinteni az elmúlt tanév eredményeire, mondhatni sikereire, melyekre...

Kistérségi Praxisközösség: „Három generációval az egészségért”

Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A jó egészség jelentős egyéni és társadalmi érték, ugyanakkor egyéni és társadalmi erőforrás is, melynek megőrzése és fejlesztése nemzeti érdek. A lakosság egészségi...

Élményfüzér találkozót tartottak Kecelen

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat megbízásából a ”Megyei identitás erősítése az Érték-élmény-egészség megjelenítése közösségi programokban”  elnevezésű Top-5-3-2-17-BK-2018-00001 kódszámú projekt keretén belül megvalósuló programról tartott tájékoztatást szeptember 24-én Kecelen, a Városházán. A tájékoztatást és a résztvevők tapasztalataira...

A keceli levendulásnak nincsen párja a környéken

Az érzékek kertje keceli levendulásban jártunk, ami nem egy megszokott, egyszerű kis kertecske pár száz levendulával. Ez ezerszer több annál, minthogy 1500 tő levendula vár az idelátogatókra. Azt például tudták, hogy létezik fehér és rózsaszín...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
8.9 ° C
9.1 °
8.9 °
67%
3.5kmh
100%
pén
12 °
szo
13 °
vas
11 °
hét
6 °
ked
11 °

További hírek