Bács-Kiskun többnemzetiségű megye: cigány, német, délszláv és szlovák hátterű lakosság színesíti a magyar településeket. Ezeket a többnyelvű és többkultúrájú embereket a mai magyar kormány igyekszik megbecsülni, hiszen ők híd-funkciót is ellátnak: elvezetnek minket egy másik világba, amely egyszerre hoz közel hozzánk más életérzéseket, de sokszor saját múltunkat is. A megyei német kultúrestet ebben az évben Császártöltésen rendezték meg. Ennek természetesen megvolt a sajátságos oka.

-Hirdetés-

Mint Manz József, a Német Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetségének elnöke kétnyelvű ünnepi beszédében kiemelte: a hazai németek (más néven svábok) öntudata rendkívül magas, mely 74 %-os részvételi arányt eredményezett a helyhatósági választásokon. Jól működnek a helyi és regionális szervezetek. Most a saját kultúrájukat és ennek kapcsán egy jeles császártöltési aktivistát ünnepelnek.

A Német Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége 2000-ben alapította a „Bács-Kiskun Megyei Németségért“ díjat. A kitüntetés minden évben egy olyan személynek adományozható, aki a német nemzetiségi kultúra, nyelv és hagyományok ápolása terén kiemelkedő tevékenységet végez. Ezen a szép ünnepségen egy helyi tanárnő, Hómann Antalné Liska Márta vehette át a megyei kitüntetést. Érdemei között szerepel a helyi nemzetiségi kultúra ápolása, a német tánccsoport megalapítása és a mai napig való gondozása. Tevékenyen részt vett a tájház kialakításában, a régi viseletek összegyűjtésében és a helyi identitás fejlesztésében.

A háttérben ott állt a hagyományos császártöltési parasztház és a magyarországi németek címere

A kulturális műsort polgármesteri köszöntővel, majd a Bácsbokodi Forgó Zoltán Fúvószenekar és a mélykúti Beregi Band közös produkciójával kezdték.

A Nemesnádudvari Német Nemzetiségi Gyermektánccsoportot ifj. Kishegyi Simon kísérte harmonikán. Vidám mondókákat és gyermektáncokat adtak elő. Ez a jellegzetes sváb hangszer megszólalt a Császártöltési Fuchs Kórus műsorában is, Fuchs József jóvoltából. A felnőtt kórus közismert német dalokat adott elő.

A helyi nyelvjárás ápolása és továbbvitele fontos pedagógiai feladat. Két ifjú hölgy, Gatter Kitti és Wessenhoffer Alexa adott elő történetet nagyszülei nyelvén. (Röviden: ez egy olyan német nyelvjárás, ami Európában éppen akkora érték, mint a magyaroknak a csángók archaikus nyelve…) Felkészítőjük Schuszterné Bárth Éva tanárnő volt.

A Császártöltési Német Nemzetiségi Tánccsoportot 1981-ben alapította Hómann Antalné. 1995 óta egyesületi formában folytatják tevékenységüket. Támogatják a német nemzetiségi kulturális hagyományokat, tevékenységükkel a település és a magyarországi németség örökségét őrzik. Ezt a fellépésüket a nemrég elhunyt taguk, Bolvári Csaba emlékének ajánlották fel.

A műsort mintegy 200 néző kísérte figyelemmel a sportcsarnokban. Bővebb híradást a hazai németek híradójában, az Unser Bildschirm soron következő adásában láthatnak az érdeklődők.

A délutánt Szente Alfonz vezetésével a Madarasi Vagabund Zenekar műsora zárta, akik méltán voltak 2015-ben Bács-Kiskun Megyei Prímadíj Ifjú tehetségek kategória győztese.

A rendezvény végig két nyelven zajlott, melynek moderációját Dóra Lilinek köszönhettük.

Káposzta Lajos