Az Egészségfejlesztési Iroda Életmódváltó Klubjában, március 28-án Szlávik-Kupán Emese dietetikus tartott a megszokottól eltérő előadást. Már a bemutatkozás után bevonta közönségét és mindenki elmondhatta milyen témában szeretne tájékozódni. A kiválasztott témáról, az egészséges táplálkozásról, egy kötetlen beszélgetést kezdeményezett.
Az irányelveket a jól ismert táplálkozási piramis, és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által összeállított, irányelvei alapján  szemléltette.

Az első és legfontosabb, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, ami elsősorban víz kell, hogy legyen, hisz az emberi test legalapvetőbb építőeleme. Emellett a rendszeres testmozgás megelőzi az elhízást, jó közérzetet biztosít, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. A helyes táplálkozás bemutatását szemléltető ábrával, már általános iskolában is találkozhatunk, mely az élelmiszereket csoportokra osztva ábrázolja. Étkezésünk alapját az alsó sorban, a legnagyobb mennyiségben a gabonaféléknek kell kitennie, melyek teljes kiőrlésű lisztet tartalmazó pékárukat, tésztaféléket, gabonapelyheket, hüvelyeseket jelent elsősorban. Ezekből a szénhidrátokból kapjuk meg a szükséges energiát, elengedhetetlen ezek fogyasztása a reggeli étkezéskor is. A következő szinten a gyümölcsök és zöldségfélék szerepelnek. Lehetőség szerint, minél több frisset fogyasszunk ezekből az ételekből, mert belőlük nyerjük a vitaminokat, ásványi anyagokat és a rostokat. Ahogyan egyre feljebb haladunk a piramisban, egyre kevesebb mennyiségre van szükségünk az adott élelmiszercsoportból. A következő szintet a fehérjék képezik, melyek az izmaink építőanyagai, a tej és tejtermékekből szintén fehérjét és a csontjaink egyik fontos építőanyagát a kalciumot vesszük magunkhoz. A húsok közül elsősorban a sovány húsrészeket válasszuk.

Összefoglalva:
– Figyelj az ételek, italok mennyiségére és minőségére!
– Igyál elegendő folyadékot, étkezz naponta 5 alkalommal, változatosan!
– Használj a lehető legkevesebb sót, cukrot és zsiradékot az ételek elkészítéséhez!
– Fogyassz minden nap zöldségféléket, gyümölcsöt, teljes értékű gabonát, zsírszegény tejterméket, húsokat!

Ezután táplálkozási tévhitekről számolt be dietetikusunk, a méregtelenítés és lúgosítás kapcsán. Gyakori tévhit, hogy a méreg megreked a bélrendszerben, ezért ki kell tisztítani. Ez nem igaz, mert egy egészséges szervezet, köszöni szépen jól van, a méregtelenítő szervek, a máj, a vese és a tüdő elvégzi a szükséges „méregtelenítést”. A lúgosításról fél percben elmondható, hogy a vérplazma kémhatása enyhén lúgos, ha a pH-t kis mértékben akár savas, akár lúgos irányban eltolnánk, meghalnánk. Szerencsére a szervezetben vannak olyan puffer rendszerek, amelyek viszonylag állandó értéken tartják a pH-t. Amikor lúgosítasz, jó esetben legfeljebb a vizeleted pH-ját tolod el lúgosabb irányba.

Az előadás után mindenki feltehette kérdését: Hogyan kell kiszámolni a napi kalória bevitelt? Mennyire egészséges a közétkeztetés? Zsír vagy olaj? Hogyan étkezzen, egy laktóz érzékeny? Ezekre a kérdésekre készségesen válaszolt Szlávik-Kupán Emese.

A mai délután mottója talán ez lehetne” Nincs tiltott élelmiszer, csak kerülendő mennyiségek!”

B.M.