Kaskantyún az általános iskola szervezésében tartották meg az 1956. október 23-ai forradalom ünnepét. Október 20-án, 17 órakor fáklyákkal és mécsesekkel a kezükben indultak a felvonulók az iskola elől a művelődési ház melletti parkba. Ott a gyerekek versekkel és dalokkal emlékeztek meg a hősökről. Az ünnep jelentőségét, a tanulókra tett hatását beszédében Agárdi-Nagy Györgyné méltatta.
Az 1956-os forradalom eseményeit, a szabadságba vetett hitet az összefogás erejét hangsúlyozta Fischer Lászlóné. Ezután a kopjafánál elhelyezték a megemlékezés mécseseit, virágait, koszorúit: az iskola, az óvoda, a szülői munkaközösség, a művelődési ház, és a Déry Tibor Nemzetőrség tagjai. Mindannyian fejet hajtottak a dicsőséges forradalmárok emléke előtt. Együtt vonultak át a katolikus templomba, ahol a szentmisét a 90 éves Kiss Ernő atya tartotta. „A keresztény vértanúk vére a kereszténység magva. Áttétesen szent hazánkért kiontott vér a magyar életnek, jövőjének, boldogságának a magva, hogyha méltó a jelenkor dicső elődeihez. 1956. október 23-án csodálatos élmény rázta meg ezt a nemzetet, országot és mindenütt azokat, akik magyarok voltak, hisz új világ kezdődött.” – hangzott el a szószékről.

Szeretetvendégséggel zárult a megemlékezés.
Kutyifa Ilona