November 26. hajnali négy óra. A Lidl parkolója megtelik gépkocsikkal. Álmos alakok kászálódnak ki a félhomályban. Miféle akció készül, hogy már ilyen korán ennyien gyülekeznek az üzlet előtt? Aztán egy varázsütésre kiürül a térség, és két busz gördül ki a parkolóból. Nem valami árleszállítás, hanem a Wacław Felczak Alapítvány az oka, hogy az Evangélikus Középiskola három osztálya és tanáraik ilyen korán keltek.

A lengyel – magyar barátság ápolására létre hozott alapítvány Polonica Varietas címen hirdetett pályázatot lengyelországi kirándulásra, a két nép múltjának közös emlékhelyeinek felkeresésére. Osztályfőnökeink, Baranyi Lászlóné, Maczelka Mária és Pivarcsiné Raffai Enikő figyeltek fel erre a kiváló lehetőségre. Azonnal pályáztak, nyertek. Röpke két hét alatt mindent megszerveztek, mire észbe kaptunk, már a buszon ültünk. Mindez egy fillérünkbe sem került. Az alapítvány a buszköltséget, szállást, étkezést, múzeumi belépőket, azaz mindent teljes egészében állt.

Az első lengyelországi állomásunk éppen Kiskőrös testvérvárosa, Tarnów volt. Itt született a legendás Bem apó, aki ugyan egy szót sem tudott magyarul, mégis felismerte Petőfiben a rokonlelket, s fiaként szerette a költőt. Bem tábornok kalandos életútja a szabadságharc bukása után az Oszmán Birodalomban fejeződött be. A mohamedán vallásra is áttért, hogy szolgálhasson a török hadseregbe. Hiába nemzeti hős, a katolikus egyház nem engedte megszentelt földbe eltemetni, szarkofágja ezért emelkedik a magasba. Átalakítási munkák miatt nem mehettünk be a parkba, de a bejárattól is jól ráláttunk a szokatlan síremlékre, és kis ünnepségen idéztük fel a tábornok dicső tetteit.

Krakkóban, e középkori városközpontját szerencsésen megőrző, gyönyörű városban szálltunk meg. A Jagelló Egyetem lengyel nemzetiségű, de magyarul kifogástalanul beszélő egykori irodalomtanára kalauzolt órákon át a nevezetességek között. Időnként egy-egy kvíz kérdést is kaptunk, és nagyon kellett igyekeznünk, szégyenbe ne maradjunk a lengyel- magyar közös múlt ismeretében. A Wawel székesegyházában közös történelmünk kézzelfoghatóvá vált. Itt nyugszik Nagy Lajos magyar-lengyel király szentté avatott lánya Hedvig, aki ékszereit annak a krakkói egyetemnek ajánlotta fel, amely Mohács előtt a tanulni vágyó magyar diákság legfőbb célpontja volt. Itt a síremléke I. Ulászló magyar és III. Ulászló néven lengyel királynak, bár testét nem sikerült fellelni, hisz a fiatal uralkodó a várnai csatában vakmerően a janicsárok közé rontott, és ott érte a hősi halál. Büszkeség töltheti el lelkünket, hogy az egyik legnagyobb lengyel királyt Báthory Istvánnak hívták, őt is ide temették.

Ellátogattunk a híres wieliczkai sóbányába is, ami egy másik magyarországi szent, IV. Béla lánya, Kunigunda emlékét őrzi. Itt aztán minden sóból volt! A falak, a padló, a szobrok, sőt egy egész templom, és sós víz bugyogott fel a forrásból. A hitetlenkedők még meg is nyaltak egy szobrot, bár ezt azért itt sem szabad.

Mint minden kiránduláson, ezen is sok vidám percet éltünk át, de volt egy helyszín, ahol mindenki arcáról lefagyott a mosoly. Az auschwitzi haláltábor nem turistalátványosság. Több mint egymillió ember rettentő szenvedésének és halálának elgondolkodtató emlékhelye. Itt végezte a magyar zsidóság nagy része, köztük a kiskőrösiek is. A „munka nem tette szabaddá” őket. Ennek tudatában hátborzongató volt átsétálni a felirat alatt.

 

Mindennap korán keltünk, későn feküdtünk. Hogy mennyire későn, azt jobb, ha tanáraink nem is tudják! Nem csoda, hogy hazafelé szinte mindenki aludt, így amikor mégiscsak megálltak a buszok, meglepetten láttuk, megérkeztünk a télbe. Zakopane a híres síparadicsom úgy várt, ahogy illik, s egyből hatalmas hógolyócsaták vették kezdetüket. A gubalówkán percek alatt a magasba jutottunk, és a kedvünkért kitisztuló időben pásztázhattuk végig az alant elterülő tájat és a 2000 méter fölé emelkedő hegycsúcsokat.

Köszönjük ezt a felejthetetlen négy napot a Wacław Felczak Alapítványnak.

Pelsőci B.