Nyoma sem maradt a középkori katolikus templomnak Kiskőrösön

732

Ismét telt ház előtt zajlott Turán István történész várostörténeti előadása a tegnapi nap folyamán, Kiskőrösön a Művelődési Központ Kamaratermében.

A korábbi évben elindult előadássorozat már egyfajta felvezetése a 2018-as várostörténeti emlékévnek, hiszen Kiskőrös 2018-ban ünnepli újratelepítésének háromszázadik évfordulóját. Erre az évfordulóra készülnek a város intézményei, civil szervezetei.

Az előadó, ígéretéhez híven, az evangélikus téma után a város katolikus közössége felé fordult és elsősorban saját kutatásaira támaszkodva. A Szent József plébániatemplom történetét mutatta be a megjelent hallgatóságnak.

Azonban nem csak a ma is álló gyönyörű templomépületre kell gondolni, s ezt ő maga is kiemelte, hiszen az újratelepítés előtti, 1529-ben elpusztított régi Kiskőrösnek is volt egy temploma, erről szólt az előadás első fele.

Turán István először a középkori eredet nyomába eredt, és a levéltárakban fellelhető középkori oklevelek segítségével bemutatta az egykori település írásos forrásait. Beszélt a település Árpád-kori eredetének igazolhatatlanságáról, majd bemutatta a Zsigmond-, Hunyadi-, és Jagelló-kori fennmaradt dokumentumokat az egykoron volt Kurus-ról, Kerees-ről, Kyskeres-ről.

 

Ezeket a dokumentumokat a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület Várostörténeti Digitális Archívumában őrzik, a több tízezer összegyűjtött értékes dokumentummal együtt.

 

Az előadó a település templomának építését időben a XV. század végére, esetleg a XVI. század elejére datálta, építészeti stílus tekintetében a gótika valószínűsíthető.

Rátérve az újratelepítés utáni időkre, bemutatta a XVIII. századi forrásokat a még akkor is álló templomromról, majd ezek összevetése, és egy XIX. század eleji térkép segítségével a helyét is sikerült meghatároznia: valahol a mai katolikus templom hátsó fele, a Tomori utcai plébániaépület és az udvar által határolt körön belül kell elképzelni. Egy hallgatói kérdésre válaszolva az előadó elmondta, hiába hordták szét a lakosok a falazó anyagot annak idején, a középkori templom alapjai még mindig ott lehetnek a föld alatt.

Különösen szép színfoltja volt az eseménynek, mikor az előadó az egyik ezt igazoló forrás, Leska István munkájának bemutatása során felkérte Szabados Annát, a Városi Könyvtár munkatársát, hogy olvassa fel az eredeti, 1810-es szöveget. Ő, mielőtt elmondta volna a vonatkozó mondatokat, kiemelte, hogy maga a nyelv, amelyet bibliai cseh nyelvnek szokás nevezni, egy irodalmi és csakis írott nyelv volt valamikor, ezért egészen különleges dolog, hogy a közönség most élő szóban is meghallgathatta. A szöveg elhangzása után Turán István Kováts Ilus néni fordításában olvasta fel a kiemelt részt magyarul.

Az előadás második fele a jelenlegi templomépületről szólt. Mivel a város katolikus lakossága csak a XIX. századtól kezdett növekedni, az építés az eredeti tervekhez képest majd’ száz évet csúszott. 1734-ben Patachich Gábor kalocsai érsek ugyan megpróbálkozott a régi kőtemplom újjáépítésével, ám az evangélikus vallású szlovák lakosság ebben nem volt hajlandó részt vállalni, hiszen pár évvel korábban az általuk emelt imaházat a Helytartótanács leromboltatta.

Csak 1824-ben sikerül anyagi fedezetet és hozzájárulást szereznie Klobusiczky Péter érseknek. A neobarokk stílusú, Szent Józsefnek felszentelt épület 1825-26 folyamán készült el, a szentelő misét maga az érsek tartotta 1827 októberében. Az évszázad folyamán, de különösen a vasút elkészülte után (1882) a katolikus közösség száma egyre csak gyarapodott, plébániai rangot azonban csak 1921-ben kaptak. 1930-ra viszont már annyian voltak, hogy az eredeti templomépületet egy kereszthajó megépítésével ki kellett bővíteni. Ez az esemény nehéz időszakban, 1931-ben, a világválság közepette valósult meg, igen rövid idő alatt: márciusban még állványoztak, december 20-án pedig már gróf Zichy Gyula érsek tartotta az újraszentelő misét. A templom kifestése 1943-ban valósult meg, a náci megszállás elől Magyarországra menekült lengyel házaspár Karol Malczyk és Pawlik Milanda közreműködésével.

Külön öröm volt, hogy az előadás végén az előzőhöz hasonlóan ismét voltak kérdések a hallgatóság részéről.

Fotó: Orcsik Zalán