Eljött a várva várt nap,  a tanévzáró,  Tázláron a II. János Pál Katolikus Általános iskolában is. A Község Művelődési házában tartott ünnepi beszédet az iskola igazgatója,  Pappné Csipak Andrea,  miután a negyedikesek búcsúverset mondtak a jelenlevőknek.  Ezután a Péli Ottóné Ica néni kis furulyásai és a Nagy Zoltán által vezérelt gitárosok gyönyörű dallamait hallahattuk. Andi néni elmondta, hogy az iskola átlaga 4,16 lett. Megköszönte a kollegák és diákok kemény,kitartó munkáját. Felevelenítette az elmúlt 185 nap foglalkoztatásait,  miszerint a gyerekek focin, kézműveskedéseken , táncon , éneken és furulyán, német és angol szakkörön, színészkedésen, sakkon, lovagláson és úszáson vehettek részt . Ezek mellett megköszönte a különböző programok létrejöttét Györgyi néninek az egészségnapot, és a kultúrális sétát. Etti néni nagyon sok sport  programot szervezett és még egy ping-pong asztalt is nyertek az iskolának.  Ági néninek és Péter Atyának a hitoktatóknak a lelkinapokat. A 7.osztályosok Szlovákiában járhattak a Határtalanul program keretében. Az önkormányzat által létrehozott pályázatokat is megköszöni, ezáltal a hulladékfeldolgozóban ,  Kiskunhalason is járhattak és nagyon sok újrahasznosított termékkel ismerkedhettek meg mindannyian.

Jutalmakat osztott ki az igazgató néni és Bán Róbert polgármester.

Bendegúz tudásbajnokság jutalmazottjai: Lehoczki Bence környezetből Arany minősítést kapott, Péli Viola anyanyelvből szintén Arany minősítést kapott, Hollósi Imre környezetből Ezüst minősítést kapott, Lehoczki Bálint matematikából Arany minősítéssel végzett, Bán Panka irodalomból és matematikából Arany minősítést tudhatott magáénak, Móczár Zoltán anyanyelvből és matematikából Bronz minősítést kapott, Péli Szimonetta anyanyelvől,irodalomból szövegértés és matekból Ezüst minősítést kapott, Csendes Levente irodalom szövegértéséért Ezüst minősítést kapott, Bán Bíborka Arany minősítést kapott2. helyezett lett a Megyei versenyen, Kiss Fanni környezetből és matekból indult és Ő is 2. helyezést érte el, Bán Kristóf angol haladó és matematikából arany minősítést kapott, angolból a 2. helyezést ért el,  Péli Melinda történelemből, irodalomból és matekból nevezett megyein irodalomból és matekból is a második helyezést érte el.

Jeles tanulmányi erdményükért jutalmazottak:  Kónya Dorina, Balogh Laura, Fábián Zora,  Fülöp Amira, Kaszonyi Józsi, Kiss Laura, Németh Maja, Hirsch Csaba, Frei Liliána ,Hollósi Imre, Müller József, Tóth Szilárd, Varga Csenge és Lázár Réka.

Kitűnőek: Barta Alina, Bonti Nóra, Erdei Lea, Lévai Noémi, Kiss Fanni, Lehoczki Bence, Takó Szandra, Bán Bíborka, Bódi Balázs, Gál Anna,Vas Vivien, Németh Balázs, Péli Szimonetta,  Péli Viola, Vikor Bence, Csendes Levente, Lehoczki Bálint, Mezei Léna, Bán Panka, Magyar Dávid, Bán Kristóf és  Péli Melinda.

Akik a legtöbbet javítotattak az előző évhezképest:  Horváth Izabell, Kozma Dorina, Budai Tamara és Molnár Zsolt

Kevés olyan nap van az iskola életében, amelyet azonos lelkesedéssel várnak diákok  s tanárok egyaránt, mint a tanávzáró. Itt azonban még nem ér véget a tanárok feladata , hiszen a nyári szünet a gyerekeknek nagy öröm,  de a szülőknek sokszor probléma. Családon belül nagyszülőkkel felváltva talán meg  tudják oldani a gyermek felügyeletét. Ennek problémájára enyhülést hoznak a különböző nyári táborok. Ilyen például a Mátyás Király apródja vagyok elnevezésű tábor,mely már hétfőn indul június 25-29. Aztán lesz a Fakanál című tábor,ahol a felsősök süthetnek-főzhetnek július 2-6-ig. Alsó tagozatosoknak 1-8 a -ig lesz Református tábor. Sport tábor is lesz,amelyen  biciklivel lehet menni a Balatonhoz Robi bácsi vezetésével július 2-7-ig. Zánkára is az  Erzsébet tábor keretében utazhatnak a diákok július 8-13-ig.. Baptista napközis tábor is lesz július 9-13-ig.  Felsősöknek is lesz Református tábor, melyben elutazhatnak Pécsre július 16-20-ig. Majd ismét egy Erzsébet tábor fogja követni a kicsiknek Vízi világ elnevezéssel július 23-27-ig. Augusztusban pedig az Örökmozgókat várják,akik szeretnek táncolni,futni,sokat mozogni  szeretettel augusztus 6-10-ig.  Györgyi nénivel táncolni lehet 13-17-ig. Júliusban és augusztusban lesz egy-egy hét Lovas tábor is Brigi vezetésével. Borika nénivel Könyvtáros tábor is lesz.

Búcsúzóul a negyedikesek táncműsorát tekinthettük meg, ezután minden osztály elvonult saját termébe, ahol a diákok átvehették osztályfőnökeiktől kemény munkájuk gyülmölcsét ,a Bizonyítványt.

-Dusy-