A Bócsai BL SE labdarúgó csapata a megyei III. osztályban szerepel. A gárda nem rendelkezik saját pályával, így az együttes a hazai mérkőzéseit „albérletben” játssza le a soltvadkerti műfüves játéktéren.
Az együttes a bajnokság 6. fordulójában Soltvadkerten fogadta a Császártöltés gárdáját, akiktől 2-0 (0-2) arányú vereséget szenvedtek: Gszelmann – Máté, Kalló, Tápai, Vincze M. (Kun-Szabó), Császár (Schiszler), Somogyi-Berta, Lajos, Vincze V. (Veiszhab), Somogyi V., Nagy D. (Lehoczki). Edző: Péter-Szabó Zsolt.

Küzdelmes mérkőzést hozott a két csapat találkozója. Az első félidő 14. percben Barabás Róbert szerezte meg a vezetést a Császártöltésnek (0-1), majd a 37. percben Otott-Kovács Attila találatával (0-2) már kétgólos volt az előnye a vendégeknek. A szünet után nyílt mérkőzést játszott egymással a két csapat. A bócsaiak mindent megtettek a gólszerzésért, de nem tudtak a hálóba találni, miközben a császártöltésiek kontra támadásai jelentettek folyamatosan veszélyt. A helyenként kemény belépőktől és indulatoktól sem mentes találkozón a helyzeteit jobban kihasználó csapat nyert.

A bócsaiak most szenvedték el harmadik vereségüket a bajnokságban és jelenleg a 8. helyen vannak.

Filus Tibor