A Fővárostól nem messze létezik egy szakrális hely, ahová a falusiak és a tanyasiak évről évre elzarándokolnak. Az 1912-ben beépített Szent Mihály emlékfal 2010-ben került felújításra a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete és a Porta Egyesület támogatásával, amelynek kivitelezése a Free-Line Kft. jóvoltából valósulhatott meg. Minden évben Szent Mihály napján, vagy ahhoz közel eső napon megemlékezésre kerül sor az emlékfalnál, csakúgy, mint ahogyan idén szeptember 30-án, múlt hét vasárnap is történt.

Az egykori sivár, terméketlen vidéken, Ladánybene határában, egy dűlőút mellett áll a Szent Mihály emlékfal. Idővel a helybéliek kemény, kitartó munkával termővé tették a vidéket és szőlővel telepítették be, amelyre persze úgy vigyáztak, mint a szemük fényére. Az emlékfalat is azért emelték közel száz évvel ezelőtt, hogy Szent Mihály védje a szőlőt a jégveréstől.

A teljes egészében civil összefogás eredményeként újjáépült emlékfalat nem más, mint a kalocsai érsek szentelte fel. A fal újrafestésére idén nyáron került sor. A Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete és a Porta Egyesület szervezésében Szent Mihály napján évről évre elzarándokolnak ide a környékbeliek.

Nyolc esztendeje lakossági összefogással sikerült az emlékhelyet teljesen rendbe tenni. Ennek szellemében jövünk itt össze minden évben, és mindenki hozzátesz valamit a közös ünnepléshez. Van, aki pogácsát, forró teát, vagy zsíros kenyeret hoz, míg mások saját verssel vagy egy dallal készülnek. Szeretünk itt összejönni, beszélgetni, emlékezni, érezni, hogy összetartozunk, mert egy vérből valók vagyunk.” – tesz hitvallást az emlékfal mellett Zachár Attila, aki másokhoz hasonlóan évről évre elzarándokol ide Szent Mihály napján.

Sajtóközlemény