Miden évben , hagyományosan megrendezésre kerül  Soltszentimrén a farsangi karnevál, idén 2019. február 9-én. A rendezvény egész délutánt felölelő, falusi rendezvénnyé nőtte ki magát.
A gyerekek egyénileg és csoportosan is készültek változatos és színes produkciókkal, osztályfőnökeik vagy szüleik segítségével. Idén is, mint minden évben látványos műsort láthattak a kedves nézők. Helyi szokás, hogy az iskola végzős diákjai bécsi keringővel zárják a farsangi mulatságot. A zsűri elnöke Schantlné Farkas Julianna-iskola igazgató volt, míg a zsűri további tagjai: Andóné Perényi Zsuzsanna, Benkovszkiné Gyöngyösi Aranka, Sörösné Barna Csilla, akik a produkciók végén elvonultak, hogy megvitassák a helyezéseket.
Az 1., 2. és 3. osztályos tanulók a mesék birodalmába repítettek el minket, míg a 4. évfolyam jót mulatott a színpadon, míg velük együtt a nézők is. Az 5. osztályosok a Village People-VMCA dalát táncolták el, majd a 6. évfolyam a távoli Oroszországba varázsolt el mindenkit. Végül, de nem utolsó sorban a végzős évfolyamok csodálatos, látványos keringője zárta a sort, melyet Pál Attila tanított be a diákoknak. 
 
Még mielőtt a zsűri meghozta volna a döntését, Vicziánné Gelencsér Mária átnyújtotta felajánlott pénzjutalmát, az SZMK vezetőjének.
A zsűri döntése alapján,  Egyéni, jelmezes csoportban holtversenyben Hegedűs Amina és Kovács Szabina lett az első helyezett. A Legérdekesebb díjat:az 5.osztály kapta, míg a Legeredetibb díjat a 3. osztályosok kapták. Legtréfásabb díjat a 4. évfolyam vihette haza. A Legötletesebb díjat az iskola apró diákjai, az 1. és 2.osztályosok kapták.
A Legvidámabb  díjat a 7.osztály, 3 legbátrabb lánya kapta. Legjelmezesebb, legmutatósabb, legnagyobb létszámú diákok kapták meg legtáncosabb 6.osztály címet.
Természetesen az est fénypontját adó végzős diákok is megkapták a legtáncosabb díjat.
A közönség szavazatai alapján a különdíjat 2019-ben, szintén a 6.osztály nyerte el.

Minden osztály tortával ünnepelt, emlékbe pedig egy-egy oklevelet vihettek haza.

T.M.E.