Kincseink, víz és kenyér címmel egy hetes rendezvénysorozatban vehettek részt a kiskőrösi Szűcsi óvodások június első hetében. Nagyrészt külső helyszíneken voltak a programok, mint például az artézi kút, vagy búzaföld. A gyerekek az óvónők „A part alatt” című mesejátékát élvezhették kedden.

-Hirdetés-

A kenyérsütést az alapoktól kezdték és lovas kocsival kivonultak egy búzamezőre kaszálni, majd kévékbe kötötték azt. Egy nagypapa mesélt a régi aratási szokásokról. Közösen vásárolták meg a kenyérsütéshez szükséges lisztet.

Hagyományaink őrzéséhez kitűnő helyszínt biztosít a Szlovák tájház

Másnap kora reggel Hazafi Ica néni segítségével kenyeret dagasztottak, mindenki nagy örömmel öklözte a tésztát. A Szlovák Tájháznak köszönhetően kemencében sütötték meg a szakajtókban megkelt cipókat. Amíg a kenyér sült, a gyerekek a megismerhették a tájházat és népi játékokkal játszottak az udvaron.

Egyszerű és nagyszerű játékok

A hetet egy buszos kirándulással zárták le, amit tematikusan választottak ki, mely szerint a bajai Hajómalmot és a Gemenci erdőt nézték volna meg, de sajnos a Duna magas vízállása miatt ez nem valósulhatott meg. Ezért a hét utolsó napján Felsőlajoson nézték meg az állatkertet.

B.M