Biloscsuk  Antal 1959-ben született Kárpátalján egy bányász kis városban, bányász családhoz. Nagyon büszke rá, hogy kárpátaljai lakosként megtartotta magyarságát. Már gyermekként foglalkozott a gerelyhajítással majd 3 évig, 17 évesen Ukrajnában elnyerte a Kárpátaljai Bajnok címet. Ezt követően bevonult a hadseregbe 25 hónapig, leszerelése után Sóbányában dolgozott, mint a család többi tagja. Sok mindent kipróbált élete alatt, hiszen még zenekarban is játszott, Tenor trombitán. Ekkoriban már megismerkedett Terenyták Izabellával, akivel 1983-ben mondták ki a boldogító igent. Együtt indultak útnak Litvániába, a vasútállomásra még a fúvószenekar is elkísérte őket búcsú gyanánt, s addig játszottak, míg a vonat el nem haladt az állomásról. 10 évig éltek Litvániában, de szívük mindig haza húzta őket. A végső hatást a hazatérésükben az ott kitört forradalom hozta meg. 1992-ben telepedtek le Tabdin. Ekkoriban már megszületett egy szem fiuk Biloscsuk Zoltán, akinek az életében szintén fontos szerepet játszik a sport – edz, s focizik.

 – Miért pont Tabdira költöztek?

-Hirdetés-

-A feleségem édesanyja Kiskőrösre telepedett le, így a környékben keresgéltünk, s Tabdin találtuk meg ezt a kis tanyát, ahol jelen pillanatban is élünk. Ezt semmi pénzért nem adnánk fel, nagyon szeretünk itt élni. Egy igazán jó kis közösségre találtunk.

-Tudod, mi olyan jött maradt emberek lettünk- mosolyodott el felesége Iza.”

Középen Biloscsuk Antal, társaival

Elsők között Kiskőrösön az Ipari Szövetkezetben dolgozott, de miután az megszűnt, 2007-ben Tabdin a Kis & Társai Kft.-nél portásként talált munkát. Ez mellett jár vásárokba, madáreleséget árulni. Felesége  virágokkal foglalkozik.  Folyamatosan  súlyokkal edzett, úgymond egész életében jelen maradt a sport szeretete. Idén tavasszal döntött úgy, hogy újra próbára teszi erejét. Otthon gyakorolt az utcán, s hébe-hóba a sportpályán.

Magyarország 2019. évi Szenior Atlétikai Bajnokságon vett részt elsőnek a Budapest – Ikarus pályán július 7-én. Több jelentkező közül a besorolást 5 évenként korcsoport megosztás szerint végezték el, így Antal a 60-65 életkori csapatba került, ahol 6 ellenfelet kellett legyőznie. A kemény edzés meghozta az eredményét, 40,18 méterrel elhozta az aranyérmet. Idén még két versenyen vett részt, augusztus 8-án a Fortuna Senior atlétika pályaversenyen, ahol diszkoszvetésben 32,91m és gerelyhajításban 40,92m mérte fel erejét. Mindkét ágban első helyezést ért el. Gyulán a 2019. szeptember 21-én megrendezett szenior országos atlétikai versenyen, mely egyben a VII. Szigeti István emlékversenye és a Gyula sportjának 150 éves évfordulójának megünneplése is volt. Diszkoszvetésben 33,78m-el a gerelyhajításban pedig 42,65m-el vitte el az első helyezésért járó díjat.

Antal a dobogón állva

Jövőre ugyanezekre a bajnokságokra szeretne eljutni, csak nagyobb eredményekkel, hiszen ha 50m felett dob, akkor akár a világbajnokságra is kijuthat.

Elszántsága, kitartása mindenki számára példa értékű.

K.E.