November 10-én tartották meg Tázláron a Művelődési házban a szépkorúak köszöntését.
Az eseményen Tóth Csaba a falu kisbírója konferálta fel a műsorszámokat.
Elsőként a Citerás gyermekek mutathatták meg tehetségüket Orcsik József vezetésével, majd felléptek a pacsirták, akik énekükkel elvarázsolták a kedves időseinket,majd a színjátszócsoport Benedek Elek: Az aranyszőrű bárány meséjét adta elő.

Benedek Elek: Az aranyszőrű bárány előadás
-Hirdetés-

Ezt követően Bán Róbert polgármester köszöntötte a falu időseit és a megjelenteket. Mindemellett Égető Lászlóné gobleines csodáit láthattuk és csodálhattuk meg, melyek a terem falait díszítették.

Égető Lászlóné egyik goblein remekműve

Akik betöltötték a 85 éves kort egészen a 92-ig, őket külön is köszöntötték:
Szabadi Imrénét, Csontos Eleknét, Vörösváczki Mihálynét, Földi Mátyásnét, Jusztin Jánost, Csapi Sándornét, Horváth Istvánnét, Szabó Istvánt, Gregus Istvánnét, Bíró Istvánnét, Csomor Istvánnét, Nemes Istvánt, Modok Imrét, Sipos Ádám Istvánnét, Hazai Józsefet, Körös Mártonnét, Dr. Judák Józsefet, Csendes Ferencnét, Balogh Vincét, Vanyur Lászlónét Kónya Istvánt, Tisóczki Benőnét és Rohoska Józsefnét köszöntötték egy-egy szál virággal, valamint ajándékcsomaggal .

Csendes Ferencné köszöntése

Kedveseim, mit látnak ,ha rám néznek? Egy törékeny idős hölgyet, aki nem okos és furcsa szokásai vannak? Valakit, aki üres szemekkel bámul. Egy idős hölgyet, aki nem fogad szót, kiköpi az ételt, felidegesíti önöket? Tényleg csak ennyit látnak? Akkor jobban figyeljenek, mert ez nem én vagyok. Egy kislány vagyok, akinek szerető családja van. Egy fiatal menyasszony vagyok ,akinek hevesen ver a szíve, mert esküt fog tenni, amihez élete végéig tartani fogja magát. Édesanya vagyok két gyönyörű gyermekkel, akik imádnak és szükségük van rám. Idősebb leszek és bölcsebb. A gyerekeim olyan gyorsan nőnek fel, de a szívem mélyén tudom, soha nem hagynak el igazán. Középkorú hölgy vagyok. A gyerekeim már kiröpültek, férjem és én boldogan élünk. Nagymama vagyok. Évtizedek óta először megint kisbaba van az ölemben. Nagyon boldog vagyok. Özvegy vagyok. Sötét felhő van fölöttem, gyászolom elhunyt férjemet. Ha a jövőre gondolok, elveszve érzem magam . Senki sem gondoskodik rólam Gyerekeimnek saját gyerekei vannak. Nem akarok a terhükre lenni. Idős hölgy vagyok. Az élet nem kímél. Börtönnek érzem saját testemet. Erőm és szépségem eltűnt. Ennek ellenére, a lelkem mélyén még ott van az a kislány ,a romok között. Elmémben végig gondolom azt a sok jót, amit megéltem, de a rosszat is. Elfogadom, hogy semmi sem tart örökké. Tehát nyissák ki jobban a szemüket. Nem egy idős hölgyet látnak, hanem ENGEM!idézet egy idős hölgy leveléből.

Meghívást kapott Tázlár idősebb korosztálya egy összejövetelre én először vettem részt ezen eseményen. Maga a polgármester úr személyesen fogadott minden meghívottat, mindjárt a bejáratnál, amely számunkra hatalmas megtiszteltetés, már önmagában is. A tázlári iskolások csodálatos, aranyos műsort mutattak be, Tóth Csaba pedig hatalmasat alakított a konferálással. Mártáné Czékus Györgyi nagyon szép verssel, majd polgármester úr ugyancsak szép szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket. Ebéddel is megvendégeltek minket, megszámolhatatlan fiatal szolgálta fel a levest és pörkölteket, süteményt. Ajándékot is kaptunk, melyet már csütörtök délután és este Györgyi és , Bánné Zsuzsiék nekünk készítettek. Mindenkinek nagyon szépen köszönöm magam és a meghívottak nevében ezt a felejthetetlen napot- mesélte el Lovászné Marika az esemény kapcsán.

Mindenkinek van múltja, megbánásokkal és boldog pillanatokkal. Az idősek is megérdemlik a tiszteletet és a türelmet ugyanúgy, mint bárki más. Ne felejtsék el, egyszer egy nap mindannyian idősek leszünk.

-Dusy-