Szokásos év végi sörestjét tartotta meg november 15-én a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában. A megjelent vendégeknek az intézmény diákjai egy műsorral kedveskedtek.

-Hirdetés-

Az eseményről a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Kincses Mihályné elmondta, hogy már hagyománynak mondható ez a sörest az iskolában. A program során az iskola 5. B és C osztályosai Márton legendáját dolgozták fel egy műsor keretében Trepákné Kriskó Eszter és a munkáját segítő György Andrea Éva vezetésével. A fellépő gyermekek szüleit és a hozzátartozóit is meghívták az eseményre, mivel számukra kevés lehetőség nyílik, hogy láthassák őket ilyen műsor alkalmával. Az eseményen jelen voltak a KEVI és a város vezetői, a német nyelvi munkaközösség tagjai, valamint azon személyek, akik a városban a német nemzetiséghez tartozóknak vallják magukat.

A műsor után elhangzott, hogy a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetésében személyi változások történtek: Baloghné Gszelmann Mariann és Font Tibor úgy döntöttek, hogy a továbbiakban lemondanak a vezetői beosztásukról és csak tagként kívánnak részt venni az önkormányzat munkájában. Az új vezetőséget Kincses Mihályné elnök, Gyalog Ágnes alelnök és Seidert László alkotja. Az elnök megemlítette, hogy szeretnének a helyi nemzetiségi önkormányzatokkal szorosabb kapcsolatot ápolni, amely jegyében a sörestre meghívták a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat vezetőit is. A Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat egyik kiemelt célkitűzése, hogy a német oktatást támogassák a városban és a német identitás megőrzésén tevékenykedjenek. Fontosnak tartják, hogy a német nyelv tanítása támogatott legyen, melyhez az önkormányzat a lehetőségeihez mérten segítséget nyújt. A tervek szerint még idén novemberben a diákok ellátogatnak egy német nemzetiségi gimnáziumba Bajára, ahol betekintést nyerhetnek a továbbtanulási lehetőségekbe. Lesz a későbbiekben „német Mikulás” ünnepség is, valamint a Kiskőrösi Német Nemzetiségi Önkormányzat december 15-én az adventi téren várja a városközpontban az érdeklődőket forralt borral és sültkolbásszal.

Filus Tibor