A tegnapi napon, október 9-én életének 92. életévében elhunyt Kiss Ernő atya, városunk hosszú időn át szolgáló római katolikus plébánosa, Kiskőrös város díszpolgára.

Kiss Ernő a Tisza parti Zentán született 1927. október 15-én, iparos család második gyermekeként. A családi légkört, amelyben felnőtt, áthatotta a mély vallásosság, az imádságos élet és a magyar nemzeti öntudat.
-Hirdetés-

Tanulmányait Zentán kezdte, a gimnázium utolsó két évét már a kalocsai jezsuita gimnáziumban végezte. 1946-ban tett érettségi vizsgát, majd 1951-ig teológiai tanulmányokat folytatott. 1950-ben Grősz József kalocsai érsek a kiskőrösi templomban szentelte árszerpappá. A papszentelésre 1951. június 9-én került sor Grősz József segédpüspöke, dr. Bárd János által. Papi szolgálatát Homokmégyen kezdte, majd Bátya és Borota után 1952-ben Csávolyra, 1954-ben újra Borotára, 1955-ben Mélykútra, tíz évvel később Bácsalmásra, 1960-ban Baja Belvárosra, majd kisegítőként Vaskútra és Baja Szentszív plébániára kapott kinevezést.

Helyi lelkészként 1960 novemberében Imrehegyre került, ahonnan 1962 szeptemberében Kaskantyúra helyezte főpásztora, ahol 9 évet töltött. A közel egy évtizedes szolgálat alatt a kaskantyúi hívekkel Fogoly Kiváltó Boldogasszony tiszteletére épített templomot.

1971-1976-ig kelebiai plébánosként teljesítette szolgálatát. Kiskőrösre 1976. szeptember 1-jén került. A hosszú évek alatt számos elismerésben részesült főpásztora részéről: érseki tanácsosnak választották, Bátmonostori apát címet kapott és Kiskőrös Városért díjban részesült. A díszpolgári címet 2012-ben nyerte el. Ebben az évben újra Kaskantyúra került, ahol egészen napjainkig folytatta szolgálatát.

Temetése 2019. október 19-én szombaton lesz Kiskőrösön, ahol a templomban délelőtt 11 órakor szentmisét tartanak érte, majd elkísérik utolsó útjára, a római katolikus temetőbe.

Nyugodjon békében!

/A képen: Kiss Ernő plébános, a Bokréta Ünnep alkalmával szalagot köt a koszorúra a Róma Katolikus Egyházközség Kaskantyú nevében (2018)/

Forrás: https://www.facebook.com/kiskorosmultjabol