fbpx

Horgásztábor Akasztón

Ebben az évben is táborozhattak Akasztón az ifjú horgászok. Az Akasztói Sporthorgász Egyesület szervezésében és Hrk János vezetése alatt július 10-től 15-ig 15 fiatal horgász pihenhetett, tanulhatott, horgászhatott az egyesület faházas telkén kialakított tábor...

Izsákon nem rinyálnak, hogy uncsi a nyár!

Az izsáki református gyülekezet már kilencedik éve július első hetében rendezi meg a Református Ifjúsági és gyermek NYári Alkotó tábort, a RINYA-t, az 5-12 év közötti gyerekek részére. Az egyházközség gyülekezeti házában 9 órától...

Lezárták múlt héten a 2016-2017-es tanévet a KEVI Középiskolában

Hivatalosan is lezárta a KEVI Középiskola az idei tanévet Június 23-án, ahol több díjat átadtak az iskola diákjainak. Ezeket az elismeréseket azok a diákok kapták, akik kiemelkedően teljesítettek a 2016/2017-es tanévben. Az elismeréseket Szentgyörgyiné Szlovák...

Különleges születésnapot szerveztek a keceli 18 éveseknek

Évről évre több fiatal vesz részt Kecel Város Önkormányzata 18 évesek köszöntése elnevezésű rendezvényén, melyet - Palásti István ötlete alapján - június 24-én este kilencedik alkalommal rendeztek meg. A Városháza ezúttal 94 meghívót postázott ki...

Tanévzáró a Wattay Középiskolában

Június 23-án Wattay Középiskola és Szakiskolában is lezárult a tanév. A himnusz után az évzáró egy verssel kezdődött, majd Fülöpné Horváth Mónika gyakorlati oktatásvezető köszöntötte az iskolát. Beszédében megdicsérte a jó tanulmányi eredményt elért diákokat...

Tanévzáró Soltszentimrén

2017.június 21-én, délután 5 órakor sok vidám gyerekkel, érdeklődő szülőkkel telt meg a falu Közösségi Háza. Hagyományosan az idén is itt került megrendezésre a Tanévzáró Ünnepély, melyet Szabó Olivér 2. osztályos tanuló nyitott meg, Kányádi...

A KEVI általános iskolásainak tanévzáró ünnepsége

Június 21-én tartotta tanévzáró ünnepségét a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola. Az ünnepség előtt az osztályok közösen átsétáltak az iskolából a templomba. Szűcs Mária kezdte az évzárót egy utolsó áhitattal. A csöndesség fontosságáról beszélt és mindenkit...

Elballagtak az II.Kunszt József Általános Iskola nyolcadikosai

Június 16-án 17:00 órakor ballagtak el az akasztói nyolcadikosok a II.Kunszt József Általános Iskolából. Összesen 2 osztály, 24 diája búcsúzott el az intézménytől.  A végzősök az osztálytermeikben gyülekeztek, ahol utoljára tartották meg nekik az osztályfőnöki órát....

Elbúcsúztak iskolájuktól a tázlári nyolcadikosok

Június 17-én délelőtt 15 tázlári nyolcadikos ballagott a tázlári II. János Pál Katolikus Általános Iskolától. Az utolsó osztályfőnöki óra és a csengőszó elhangzása után a végzősök utoljára mentek végig, abban az épületben, ami 8 éven át meghatározta...

Búcsút vettek a Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolájának tanulói

Június 17-én a Bem József Általános Iskola Csengődi Általános Iskolájának 11 tanulója búcsút intett általános iskolás éveinek. Az ünnepség elején köszöntötték a nevelőiket, a szülőket, a hozzátartozókat, a vendégeket és az iskolás társakat is. A Himnusz...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
31.2 ° C
31.7 °
30 °
40%
5.1kmh
0%
szo
27 °
vas
28 °
hét
29 °
ked
30 °
sze
31 °