Túriné Czeglédi Edit polgármester Imrehegy Község Önkormányzata és a képviselő-testület nevében 2019. augusztus 3-án a szabadidőparkban megtartott falunapon köszöntötte a község lakóit, más településről érkező vendégeket, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt.

-Hirdetés-

Elsőként köszöntötte a testvértelepülés Kraszna polgármesterét, Bogya Miklóst és a vele együtt érkezett delegációt, a kistérség polgármestereit, dr. Beros András jegyzőt és minden vendéget.

A polgármester asszony röviden beszélt az előző napi ünnepségről, amelyen az energetikai korszerűsítés pályázaton elnyert pénzekből felújított épületek átadására került sor.  Megemlítette, hogy elkészült egy járdaszakasz, valamint a főzőkonyha korszerűsítése folyamatban van. Ezen a napon viszont a főszerep az ünneplésé, a kikapcsolódásról kell, hogy szóljon.

A FALUNAP az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz benyújtott pályázat segítségével valósulhatott meg.  Az Önkormányzat erre a célra 500 ezer forint összegű támogatást nyert.

Köszönetet mondott a nap előadóinak, közreműködőinek, támogatóinak, segítőinek. Külön köszönte Szilágyi Ferenc alpolgármester úrnak és Gyóni Mónikának, hogy segítségükkel létrejöhetett ez a rendezvény.

Gazdag programról gondoskodtak a szervezők:
A délelőtti órákban lassan gyülekeztek a falunap résztvevői, tartva a bizonytalan időjárástól, de délre szinte teljesen megteltek a padok a terített asztaloknál.
400 főre főtt nagy bográcsokban a finom marhapörkölt, melyet jó étvággyal fogyasztottak a vendégek. Közben „Jó ebédhez szólt a nóta” a Kunfehértói Kiskun Citera Zenekar előadásában.

Az ebéd utáni órákra jutott a legtöbb program. Az óvodások és iskolások műsorral kedveskedtek a megjelenteknek, majd bemutatkozott a Tázlári Rozmaring Asszonykórus és a Keceli roma fiatalok műsora hozott hangulatot.
Délutánra már fokozódott a jókedv, amelyhez Postás Józsi mulatós műsora járult hozzá.
Este tűzijáték kápráztatta el a közönséget, majd hajnalig állt a bál annak, aki bírta.

Mindez nem jöhetett volna létre az Önkormányzat, az intézmények dolgozói, a szakács kiváló munkája, a rendezők, szervezők, a lebonyolításban résztvevők segítsége nélkül. A zenét szolgáltatta és a technikát Velker József kezelte.

Az egész nap folyamán a gyermekek ingyenesen ugrálhattak és csúszdázhattak, valamint kívánság szerint arcfestést választhattak.
Aki akarta kipróbálhatta az ősi haditechnika, az íjászat tudományát.
A kecskeméti könyvtár munkatársai szókártyás vetélkedőre hívták az érdeklődőket.

Béla Borászati Kft. borait lehetett kóstolgatni, Kókusz Club & Caffee Kecel büféje és a Zentai fagyis kínált finomságokat. Aki játékot, cukorkát vagy valami „búcsúfiát” szeretett volna vásárolni, azt is megtehette.
Kellemes napot tölthettek együtt, akik ellátogattak az imrehegyi szabadidőparkba.

Varga Eszter