Január 5-én debütált a  Hungarikumokkal a világ körül című utazós vlog sorozat első része a SuperTV2-n.

„2017 nyarán két jó barát, a jogászként dolgozó Kurucz Dani és a zenész-újságíró Horváth Balázs azzal a céllal kelt útra, hogy hatvan nap alatt Moszkva érintésével eljussanak Thaiföld déli részére, melyet vonattal, busszal, hajóval, és stoppal jártak be. Mindeközben olyan személyeket, sorsokat, épületeket, szobrokat, ételeket kerestek fel, amelyek a magyar kultúrához kötődnek. Nem elégedtek meg azonban ennyivel, a hátizsákjukba rejtett hungarikumokkal egy „szeletnyi” Magyarországot is magukkal vittek a távoli Ázsiába, egyedülálló élményeket szerezve és remek embereket megismerve ezáltal. A közel 20.000 km hosszúságú útjuk során Ázsia olyan, eddig kevésbé ismert helyszíneit találták meg, mint a Shanghaiban álló Petőfi-szobor, vagy a Guilinban felépített Lánchíd. Ugyanakkor a néző olyan exkluzív helyekre is eljuthat a kaland során, mint Robert Capa halálának színhelye, a kambodzsai-magyar árvaház, de emellett nem marad ki Angkor, illetve Thaiföld tengerpartja és nagyvárosai sem.”

Az összesen 8 darab, 24 perces epizódokból álló, ismeretterjesztő, roadtripszerű sorozat lenyűgöző emléket állít Ázsia Magyarországhoz fűződő viszonyáról.

A sorozat executive producerei között a forgatásokon részt vett a keceli származású Greksa Gábor is, aki operatőrként volt jelen. Ázsiából hazaérkezve hivatásáról, ázsiai élményeiről kérdeztem.

-Mesélnél egy kicsit magadról? Mióta dolgozol operatőrként?
-A szakma iránti érdeklődésem már középiskolás koromban elkezdődött, azonban érettségi után más irányokba haladtam egy ideig. 2011 februárjában jelentkeztem kommunikáció és médiatudomány szakra, pár hónappal később a keceli TV-nél kezdtem el dolgozni, majd innen kerültem fel Budapestre.

-Mit szeretsz legjobban a munkádban?
-Amikor elkezdtem operatőrként dolgozni, egyszerűen csak élveztem minden pillanatát. Állandóan kísérletezgettem, tanultam. Ma már sokszor többet töltök tervezéssel és előkészülettel, mint a konkrét munkával, így a munkának ez a része lett inkább kreatívabb számomra, mivel itt van lehetőségem kísérletezni és olykor hibázni is. Élesben nem engedhetem meg magamnak, hogy valami ne sikerüljön, de azt se, hogy ne a lehető legtöbbet hozzam ki belőle. Szóval leginkább azt a pillanatot szeretem a munkámban, mikor végignézek egy körülményes tervezési és gyártási folyamatot, ami jól sikerült és ez elégedettséggel tölt el. Olyan ez, mint amikor egy építész megtekinti az általa tervezett építményt és tudja jól, hogy mennyi munka, álmatlan éjszaka, tervezés és építési nehézség van mögötte, de amikor már ott áll az elkészült építmény előtt akkor érzi, hogy mindez megérte.

-Hogyan jött a műsor ötlete? Ismered a srácokat: Kurucz Danit, Horváth Balázst?
-A műsor ötlete onnan jött, hogy Balázs húga kint tanul Kínában és őt szerették volna meglátogatni egy kis kitérővel. Korábban nem ismertük egymást, eredetileg nem is én mentem volna velük. Kevesebb, mint egy hónappal az indulás előtt kértek fel, hogy tartsak velük, nekem akkor egy napom volt eldönteni, hogy csatlakozom-e hozzájuk.

-Örültél a felkérésnek, megkeresésnek?
-Örültem, de ugyanakkor kétségbe is voltam esve, mivel másképp terveztem a nyarat. Gyorsan kellett döntenem és át kellett gondolnom, hogy félre tudok-e tenni mindent erre a két hónapra. Szerencsére minden jól jött ki.

Most jártál először Ázsiában? Milyen exkluzív helyekre jutottatok el Ázsiában? Milyen élményekkel gazdagodtál?
-Európán kívül most jártam először. Moszkvától Bangkokig vonattal, busszal, hajóval, és stoppal jártuk be Ázsiát. Ami számomra legemlékezetesebb, az a transzszibériai expressz, amit az első részben pénteken már láthattak a tévénézők. Persze egy kis idő mire így gondol rá vissza az ember, de mindenképp megérte. A kínai nagyvárosok Peking és Sanghaj, a városok és az épületek méretei, a rengeteg ember egyszerűen lenyűgöző volt. A kínai Nagy fal és a rizsteraszok is. Az előbbi esetében inkább a tudat volt nagy élmény, hogy ez a “Nagy fal” míg a másodiknál a látvány volt nem mindennapi. Vietnámban szinte végig a tenger mellett jöttünk, ugyanakkor minden város és tengerpart más és más volt. Kambodzsában is megfordultunk egy rövid időre, ott a Kambodzsai-Magyar Barátság Gyermekváros volt ránk nagy hatással, amely egy árvaház Kandal tartományban. Thaiföld volt utazásunk végállomása, illetve Bangkok, a Thai-öböl. Bangkok hatalmas, több kilométert mehet az ember egyik másik irányba és még akkor sem érzi azt, hogy kezdene kijutni a városból. A végén Chumphon-ba utaztunk a tengerhez, ahol gyönyörű szép kék volt a tenger és az idő is nagyon kellemes volt.

A Hungarikumokkal a világ körül facebook oldalán további kulisszatitkokat láthattok.
Az epizódokat megnézhetitek a SuperTV2 oldalán: https://supertv2.hu/musoraink/hungarikumokkal_a_vilag_korul/24436_hungarikumokkal-a-vilag-korul—1.-adas—2018.01.05..html

Kutyifa Ilona 
Borítókép: Czakó Balázs