Ha temetőben sétálunk, leginkább a síremlékeket nézzük. Idehaza a rokonok, ismerősök neveit olvasgatjuk, közben visszaemlékezünk az elhunytra. Idegenben pedig inkább az esztétikai összhatást vesszük észre, így a sírkövek formáját és díszítését, adott esetben pedig akár a betűk típusát.

-Hirdetés-

Jó 15 évvel ezelőtt Dely Gézával beszélgettem erről, akinek édesapja hosszú évtizedeken keresztül a falu műkő készítője volt. Mint mesélte, a családban 1935-36-ra nyúlnak vissza a „sírköves” hagyományok. Ugyanis ekkortájt váltotta ki nagyapja, Dely István a kisipart cementáru és műkőkészítésre. Az ipart édesapja is továbbvitte, így gyermekkorában szinte „belenőtt” ebbe a szakmába. Erről mesélt egy nyári estén, a teraszon ülve.

Már gyerekkoromban sokat jártam ki velük a temetőbe, ott lábatlankodtam, és figyeltem, hogy mit végeznek. Abban az időszakban a különböző felekezetű temetőkben fa-fejfás temetkezés folyt. A protestánsok körében a Mózestáblához hasonlító, fából készült táblát használtak. Ez minden esetben festett volt, és körben a széle pedig peremmel volt ellátva, ez védte a víz ellen. Ezeket erős akácoszlopra csavarozták fel. A katolikus temetőben hagyományos keresztet alkalmaztak, aminek a felső részén tető szerűen szintén volt egy esővédő. Nagyon jól emlékszem, hogy abban az időszakban, hogy a temetkezők igen mívesen, írott betűkkel írták a feliratokat. A temetők többé-kevésbé ilyen fejfákkal voltak tele. Abban az időben a lakosság nagy része szegény volt, így ennyiből ált a temetőkultusz.

-Csak a szegénység vagy a gazdagság befolyásolja a temetők képét?
-A szakmabeli egy-egy település jólétét a temetőből ítéli meg. Akármerre járok, akár vidéken, akár külföldön, a temetőt mindig megnézem – nosztalgiából és szakmai szempontok miatt is. Ha ott drága és értékes kövek vannak, pl. márvány vagy gránit, akkor elmondhatjuk, hogy az adott településen jómódú emberek élnek. Ugyanakkor ha egyszerűbbek a síremlékek, ennek lehet vallási vagy hagyományos oka is!

-Ha a temetőben járunk, csak néhány darab száz év körüli sírkövet találunk. A többi fiatalabb. Mi ennek az oka? Nem készíttettek kőből készült síremléket, vagy a hálátlan utókor „cserélte le”?
-Soltvadkerten a XX. század elején volt egy vagyonosabb réteg, akik leginkább vörösmárványból készíttettek síremléket. Ez a siklósi vagy a tardosi vörösmárvány, amiből a frigyláda-szerű síremlékek készültek. A felső része hajlított rész, a sarka pedig mint egy díszes ládáé vagy szekrényé.

-Igen, ebből van még 2-3 darab a temetőben. Mi lett velük, miután kivette onnan a család?
-Sajnos ezek nagyobb része elkallódott, de nem is időtálló, mert töredezik. A márvány ugyanis mészkő, ami nem tud úgy ellenállni az időjárás viszontagságainak, mint például a gránit. A későbbiekben, maikor csereberélték a sírokat, akkor sok esetben azt mondta a tulajdonos, hogy a kivitelező mester vigye magával a régi követ. Ezek nagy része aztán elkallódott: törmelékként, alapba került. A használhatókat apámék felvágták lapnak, amiket új sírkövekhez használtak fel.

-Az első világháború gazdasági mélypont következett, amikor bizonyára nem volt megfelelő anyagi háttér a jó minőségű sírkövekhez. Mikor vett újabb lendületet a sírkő-divat?
-A mai értelemben vett temetői kultusz a 40-es években kapott lábra Vadkerten. Nagyon nagyszámú sírkő készült, főleg műkőből, néhány pedig gránitból. Végig lehet sorolni a protestánsok (Májer, Meskó …) vagy a katolikusok (Ferber, Vincze,…) között azokat a családokat, akik képesek voltak ez utóbbi minőség megfizetésére is.

(folytatjuk)

Káposzta Lajos