Boldoczki Sándorral, a Városi Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatójával, volt pedagógusával egy tea mellett beszélgettem a minap. Elmesélte nekem, hogy már gyermekként elbűvölte a gyülekezeti ének és az orgona csodálatos hangja. Később ezek az élmények vezették a zenetanulás, zenetanítás felé. Kodály Zoltán gondolatait, mely szerint „Legyen a zene mindenkié!” mindig is magáénak érezte, ezért az volt a célja, hogy már az egészen kicsi gyermekekkel is megszerettesse a zenét. Arra tette fel az életét, hogy Kiskőrösön a rézfúvós zene hagyománya folytatódjék, színvonala emelkedjen. Minél több művelője, hallgatója és befogadója legyen e szép zenei ágnak gyermekek és felnőttek között.

Albert Schweitzer mondta: „Csak azok lesznek köztetek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták a módját annak, hogyan szolgáljanak másokat.”

Hány évesen kezdett el zenélni? Ki az, aki megszerettette Önnel, és miért pont a trombitát választotta hangszeréül?

Kicsi koromtól szerettem énekelni életkoromhoz kötődő dallamokat. Igazán a komolyzene 8. osztályos korom körül érintett meg. Vasárnaponként 7:30-tól 8:00 óráig orgonamuzsika szólt a Kossuth rádióban. Számomra ez nagy élményt jelentett. Utána délelőtt testvéreimmel a templomba mentünk. Az ott hallott orgona és gyülekezeti énekek, a közös éneklés a mai napig is öröm érzésével és szép emlékekkel töltenek el. Ezek az alkalmak erősítették bennem a hitet is. Boldog voltam, hogy tagja lehettem a gyülekezet nagy „kórusának”.

Élmény számomra a zene, hiszen betölti a házat és nemcsak a házat, hanem az emberi lelkeket, köztük az enyémet is.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy akkoriban alakult meg a MÁV Fúvós Gyermekzenekara, elsősorban olyan gyerekek lehettek a tagjai, akiknek volt vasutas a családjában. Édesapám segítségével Laci testvéremmel nekünk is lehetőségünk nyílt arra, hogy részesei legyünk ennek az áldásnak. Az ott látott hangszerek közül nekem a trombita, a  vezető szólamot, a legtöbb dallamot játszó tetszett a legjobban. A zenekar tagjai nagyon igényesek voltak, amikor csak tudtunk, kölcsönösen segítettünk a másiknak, sokat tanultunk egymástól. Vezetőnk, Filus Lajos bácsi rendkívül jó pedagógiai érzékkel és gyermekszeretettel vezette a zenekart. Ez az időszak meghatározó volt a zenét választó döntéseimben. Munka mellett jártam a zenei szakközépiskolába Szegedre, ahol trombita szakon szakmai tagozatosként tanultam. Ezzel egy időben Kiskőrösön a gimnáziumban érettségiztem esti tagozaton. Ezután Szegedre a nappali tagozatos tanárképző főiskolára nyertem felvételt.

Már akkor tudtam, hogy mindenképpen tanítani szeretnék. Az éltetett engem, hogy átadjam mindazt, amit megismertem és tanultam. A zene, a hangszer szeretetét, a rendszeres munkát. 

Ebben a szellemben kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat, ahol Huszár Gábor tanított engem. Egy egészen fantasztikus ember volt, mert egyszerűen nemcsak a hangszeren tanított meg játszani, hanem szellemileg és lelkiekben is gazdagodtam általa, mindemellett nagy türelemmel segítette tanulmányaimat. Ez az időszak számomra nagy jelentőségű volt, életem egy teljesen más irány felé haladhatott. Hálás vagyok mindenkinek, akiktől ekkor segítséget kaptam, de elsősorban Teremtő Atyámnak köszönök mindent.

Hogyan és mikor került a kiskőrösi zeneiskolához?

1974-ben leendő trombita-szolfézs és általános iskolai énektanárként -harmadéves koromban- egy évig Kiskőrösön, majd hat éven keresztül Kiskunmajsán tanítottam. Nagy örömömre elindíthattam ott a gyermek fúvószenekart. Az iskola vezetése nagy szeretettel fogadta és segítette tanári, zenekarvezetői munkámat. Ezt követően 1981-től újra Kiskőrösön folytattam zenei szolgálatomat. Igyekeztem minden növendékemet a legnagyobb tudásom szerint tanítani, nevelni attól függetlenül, hogy mire volt képes. Ugyanolyan gondossággal foglalkoztam azokkal is, akik több figyelmet, időt igényeltek.  A számtalan hangverseny, területi és országos verseny eredményessége jelezte munkámban a helyes irányt.

Az volt az álmom, hogy tudást, szeretetet adhassak át a rám bízottaknak, másrészt a magyar rézfúvós mesterség felemelkedésén akartam mindig is munkálkodni. Számomra talán Beethoven fejezi ki legjobban a tennivalót: Az ember feladata az, hogy szeresse a szépet, kövesse a jót és cselekedje a legjobbakat!”

Mekkora feladat volt a zenekar megalapítása?

Egy zenekar létrehozása, építése az adott körülményektől nagyon függ. Hosszú folyamat,  állandó munkát és törődést kíván. Nem elegendő a zenekar elé állni és besöpörni a sikert. Az ilyen megoldás hamar a végét jelenti a zenekarnak, vagy állandósult rendezetlenség, igénytelen szereplések sora keseríti meg az együttes munkáját. Minden tennivalót tervezni kell, mert nagyon sokrétű a feladat. Szólamok kialakítása, a zenei anyag (templomi zene, koncert zene, show zene,… stb.) kiválasztása – amely a zenekarral eljátszható, ugyanakkor a növekedést is segíti. Fontos a zenekari hangzás sokszínűségének is a megteremtése. Mindehhez sok-sok figyelem, nagy-nagy fegyelem kell a karmester és a hangszeresek részéről – ez a közös alkotás egységbe forrasztása. A gyerekek a munkában szeretik a rendet, igényesek, szívesen azonosulnak a jól választott zenei anyaggal. Számukra élmény egy jó zenekarnak tagja lenni, és egy életen keresztül emlékeznek a sikeres munkára. Ez a csodálatos feladat, a fúvószenekar megalapítása 1982-ben általam indult Kiskőrösön az iskola vezetésének felhatalmazásával, hogy városunkban a fúvószenei kultúra tovább éljen. Sok szereplés, utazás, fesztiválok, minősítő hangversenyek, külföldi utak, vidám zenei táborozások kísérték végig az építkezés útját. A fafúvós tanárok segítsége a felkészülések idején mindig sokat jelentett. Egy-egy szereplés alkalmával nagy pillanatokat él meg a zenekaros gyermek, de a karmester is, mert rá 40 szempár figyel. Izgalmas, de szép emlékek ezek. 1992-ben megszerveztem Kiskőrös Város Fúvószenekarát Támogató Egyesületet, mely minden téren nagy segítség volt. Nagy öröm számomra, hogy egykori tanítványaim közül sokan vezetnek zenekart. Itt Kiskőrösön az evangélikus és a baptista fúvószenekart irányítók, de az ország több helyén is. Volt erre példa, amikor itthoni rendezvényen karmesterként szerepeltek az itteni vagy a saját zenekarukkal. Örömteli és lélekemelő pillanatok ezek. A mai napig is szívesen adom át ismereteimet, tapasztalataimat fiataloknak, időseknek egyaránt. A kiskőrösi zenekart utánam Fuchs Attila vezette, jelenleg pedig Gmoser István, akik mindketten Filus Lajos bácsinál kezdtek.

Milyen érzés, hogy idősebbik fiuk – Boldoczki Gábor – világhírű trombitaművész lett?

Sok tanítványom választotta a zenei pályát. Nagyszerű hangszeres művészekké váltak, jeles zenekarok tagjai és vannak közülük, akik tanítanak is. Nagyon örülök annak, hogy amit sok éven át tanultak, gyakoroltak, kamatoztatni is tudják, nem hiába készültek oly sok munkával álmuk megvalósítására. Nagy öröm időnként találkozni velük. Gábor fiam trombita szólistaként járja a nagyvilágot és megörvendezteti a koncerttermek hallgatóságát játékával. Örülünk feleségemmel, Tündikével, amikor Kiskőrösön is szerepel.  Tanárként pedig  Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanítja a trombitás mesterséget.

Hogyan emlékszik vissza az iskolában eltöltött évtizedekre?

Örömmel éltem meg zeneiskolai éveimet. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy részese lehetek a tanítás folyamatának. Nehézség minden helyzetben adódhat, de a sok szép hangverseny, a gyerekek fejlődése, sikerei mindig éltető erővel gazdagították mindennapjaimat és az életemet is. Már első tanári éveim alatt is nagy hangsúlyt fektettem zenei anyanyelvünk, a népdalok tanítására, azok egyéni, közös éneklésére és/vagy hangszerrel való megszólaltatására.

Kodály Zoltán gondolatait mindig magaménak tekintettem. „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet ismerni nem, csak sejteni lehet.”

Nagyon fontosnak tartom, hogy a zeneoktatásban minél többen vegyenek részt, mert nagy a nevelő erő  a művészetekben. „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” József Attila fogalmazta meg és magam is ennek szellemében igyekeztem munkámat végezni, ebben példát mutatni. Örömmel gondolok az iskolában eltöltött évtizedekre. Nagyszerű érzés, hogy minden szépnek, ami ott történt és történik, én is részese lehettem.

Fotók: Kincses Szilvi 
Kutyifa Icu