A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a környéken próbálnak szerencsét, sokan közülük egészen szép eredménnyel. Ezért olyan fiatalokat keresünk meg térségünkben, akik családi vagy önálló vállalkozásba kezdtek és itt képzelik el jövőjüket a későbbiekben is.

-Hirdetés-

Szöllősiné Baranyai Katáról egész nap lehetne mesélni, akár még egy mesekönyvet is megtöltene életének története. Óvodás korától kezdve a tanya és a lovak az ő közege, olyannyira, hogy felnőtt korára beteljesítette ezt az álmát. Saját farmja lett, melyet közösen vezetnek férjével. Gyermekeiket, Katát és Hannát ott nevelgetik a Szöllősi tanyán, melyet akár nevethetnénk vadasparknak is. Állandóan sürögnek forognak a ház körül, Kata szakkört tart, lovagoltat, gyereket nevel, ellátja a népes állatsereget, de ha kell, traktorba ül és segít férjének is, de a tennivalókat még hosszasan sorolhatnánk. Pozitív életszemlélete, mindig vidám történetei mosolyt csalnak vendégei arcára. Aki hozzájuk betér, garantált hogy élményekkel gazdagodva és boldogan távozik.

Népes állatsereg él a Szöllősi Tanyán. A lányok itt épp a nyuszival játszottak

VIRA: Hogyan csöppentél a lovas életbe?

Sz.K.: A családból senki sem tudja megmondani, hogy ez hogyan jött nálam. Óvodás voltam, amikor már lovakat rajzoltam az óvónéniknek, a szüleimnek. Általános iskolás koromban pedig bicikliztem ki Tabdira a dédimamám tanyájára, ahol a tanyasi élet várt rám, ami nekem a mai napig a legfontosabb. Ott voltak kutyák, tehenek, tyúkok, ezért állandóan ott voltam. A dédimamám volt a másik aki ennyire imádta a lovakat. Nem is tudja senki megmagyarázni ezt az egészet nálam. Én így születtem, nem tudnám elképzelni az életemet lovak nélkül. Ez hobbi szinten működött nálam huszonéves koromig. A szüleimtől kaptam egy saját lovat, azt vittem mindenhova bértartásba, hiszen én panelházban nőttem fel itt Kiskőrösön. Majd amikor már egy párt alkottunk a férjemmel, Szabival, akkor neki is lett egy lova. Majd Szabi apukája megvette ezt a tanyát nekünk, ahol most élünk. Az apósom indított el minket ezen az úton, támogatott minket, ezért nagyon hálásak vagyunk neki. De itt eredetileg nem volt ám semmi, csak szőlők. Majd szépen lassan építkezni kezdtünk, felépült a házunk. Kezdtük a lovakat venni, egyre többen lettek. Beruháztunk ólakra, lettek baromfik, díszbaromfik is, de még ekkor is hobbi szinten működött ez nálam. Majd az ismerőseink megkerestek, hogy ha már vannak szép állataink, lovaink, kijöhetnek-e családostól, lovagolhatnak-e a gyerekek, lehetne-e kocsikázni, ugyanis lovashintónk is volt. Aztán később már ismeretlenek is megkerestek minket ezért elkezdtem ebben gondolkodni, hogy jó lenne és szeretném is mindezt hivatásszerűen csinálni.

Kata 14 évesen
A dédimama, akihez Kata biciklizett a tanyára és szeretett Bambija, aki 17 évig volt hű társa
Kata 19 évesen

VIRA: Ha jól tudom, állandóan képzed magad. Az eredeti szakmád is kapcsolódik a lovakhoz?

Sz.K.: Édesanyám fodrász, így én is elvégeztem a fodrász szakmát a Wattayban itt Kiskőrösön. Dolgoztam is benne 5 évig, de aztán a lovas szakmával szerettem volna képezni magam. A fodrászkodás teljesen eltűnt az életemből idő hiányában, mert ha 30 órából állna a nap, az sem volna elég. Így ma már csak a lányom haját fonogatom. Először a lovastúra vezetői képzést végeztem el, majd a lovasiskolai oktató és futószárazó képzésen vettem részt. Később elvégeztem a lovasterapeutát is, mert egyre több sérült gyerekkel találkozom. Ezt nagyon jól kiegészíti a kutyás terápiára szakosodott végzettségem is. Itthon egyébként a border collie tenyésztésbe is belefogtunk. Csodálatos állatok, tanyára való terelőkutyák. Mindig is ilyet szerettünk volna Szabival. Jelenleg pedig a gyógypedagógiai asszisztens szakot tűztem ki célul, hogy még szakszerűbben végezhessem a munkám. Állandóan kutatom az újabbnál újabb képzéseket, nagyon szeretem ezeket a terápiás dolgokat tanulni.

VIRA: Hogyan épül fel egy napod? Gondolom, minden nap más és igazán változatos egy ilyen farmon.

Sz.K.: Reggel a gyerekeket óvodába viszem, és csak a délelőttöm szabad jelenleg. Ahogy tudom, beosztom magamnak a tanyasi teendőket. Egyik nap fűnyírás, másik nap a lovak körüli teendők, harmadnap a birkák, kacsák, tyúkok stb. Egyetlen segítségem a férjem, Szabi, akinek aztán szintén sok dolga van, így a nagyobb munkákba hívom csak segíteni. Ő kaszál, bálázik, ezeket hordja be. Egy időben szerettem volna segítséget felvenni, de sajnos végül senki sem vált be. Ezt az tudja csak csinálni, akié, hiszen más nem fog úgy tekinteni rá mint a sajátjára, így nem is akar annyira megfelelni. Így csinálom én egyedül most már ahogy az időm engedi, nem is szeretnék már senkit sem felvenni. A férjemmel azért sokszor összefutunk napközben, hiszen neki is kötetlen a munkaideje, de sokszor én is például traktorozok vele. Régen szántani is mentem, imádtam komolyan. Nekem mindegy volt, csak ló közelében lehessek, ekézzek, stb. Nekem kellett ez a közeg.

Aztán szakkört tartok szombatonként. Kocsikáztatok a városban szülinap, óvodás túrák, lány-legénybúcsú, felvonulás, lakodalom, osztálytalálkozók alkalmával. Sokat átjárunk Soltvadkertre is lovaskocsival. Vagy itt a tanyán foglaljuk el magunkat, vagy úton vagyunk. És mindezek mellett fiatal gazda pályázatot is nyertem és van egy almásom is innen nem messze.

Kata gyerekei az álomtanyán nőnek fel, ahol állandóan sürögnek-forognak szüleik körül

VIRA: A férjed, Szabolcs is lovas volt mielőtt találkoztatok? Szuper összhangban vezetitek a tanyát, élitek a családi életeteket.

Sz.K.: A férjem már ebbe a lovas életbe csöppent bele. Én lovaztam világ életemben. Mivel nem volt saját hely, ahol tarthattam volna az állatokat, így bértartásba vittem a lovakat. Mentem felvonulni és hívtam magammal lovagolni, kölcsönadtam a saját lovamat és szereztem magamnak másikat, hogy együtt mehessünk. Aztán neki is lett saját lova. Majd elkezdtünk fejlődni, fejleszteni ezt az egészet. Lovaskocsiztunk, szép hintót vettünk, szép lovakat a hintó elé és egyre csak bővültünk. Akkor már kellett traktor is, hogy tudjunk kaszálni, akkor azt már bálázzuk is be. Jelenleg már 3 traktorunk van, bálázók, eke és a többi.

VIRA: A mostani életed egy tündérmesébe illik, hiszen pár évesen már erről álmodtál.

Sz.K.: Ez volt az álmom óvodás korom óta, hogy mindegy csak lovakkal foglalkozhassak. Szóval imádom a munkám, hogy ezzel foglalkozok, amivel mindig is szerettem volna. A családomon kívül a lovak a mindenem. Mi a lovakat nem is cserélgetjük. Nálunk maradnak életük végéig. Az összes lovunk biztonságos. Kata a kislányom úgy nőtt fel, hogy a kismotorral a lovak alatt járkált át. Rábíznám a lovakra az életemet. Ennyire megbízhatóak a mieink. Mai napig őrzöm imádott lovam kantárját, kötőfékét, és az utoljára viselt patkóit. Bambi lovam 17 évet volt mellettem, de sajnos úgy alakult, hogy el kellett altatni. Ennek a mai napig nyoma van bennem.

Kata és Bambi 17 évig elválaszthatatlanok voltak. Mai napig megőrizte az utoljára viselt lószerszámait is (Fotó:Kaposi Nóra)

VIRA: Tervekkel hogy álltok? Van időtök még egyáltalán valamire, valami újra még?

Sz.K.: Nekünk állandóan nagy terveink vannak. Fedeles lovardát szeretnénk, ahol tudnék lovagoltatni. Szeretnék venni egy csodaszép hintót, hogy tudjak lakodalmakba is járni. De még ennél is több tervem van. Álmok nélkül nem is lehet élni. Olyan boldog vagyok, amikor egy valami sikerül belőle. Rengeteg álmom van az 5-10 éves tervembe. Még a házat is szépítgetnénk a jövőben, nyári konyha, terasz, még több pad az udvarra, hiszen mi állandóan kint vagyunk. A lányok az egész napjukat szinte kint töltik. Sőt Szabival mi ketten is gyakran kiülünk a hintaágyba beszélgetni esténként.  

VIRA: A kislányaitok előtt is pozitív példaként “álltok”. Azt látom, hogy ők is csak jönnek-mennek az udvaron.

Sz.K.: A lányok ebbe születtek bele. Hanna 3 évesen kisebb pónival, Kata 7 évesen nagyobb pónival lovagol jelenleg. Állandóan jönnek velünk túrára, mindig lovagolnak ők is. Nagyon élvezik. Örülünk, hogy ezt látják ők is tőlünk. Megyünk hátra dolgozni, jönnek ők is. Apukám kis vasvillát hegesztett nekik, hiszen azt nem lehet kapni. Jönnek és etetnek, itatnak, abrakoltatnak, szénát dobálnak ők is. Feltalálják magukat, talpraesettek. Kutyákkal játszanak, kihozzák a pónikat és lovagolnak, tocsognak a sárba, de pont ennek örülök, hogy ilyen gyerekkoruk van. Gyakorlatiasak, nem ijednek meg semmitől. A kiskőrösi szüreti felvonulást is én szervezem. De a környékbelieken is részt veszünk vagy kocsival vagy lóháton. Már Kata is velünk tart. Azt is elmesélhetem, hogy Kata még járni sem tudott, már akkor felültettük a saját pónijára. De Hanna is alig volt pár hetes, Kata felült a pónira és a karjaiban tartotta Hannát és lovagoltatta.

Hanna alig volt 1 hónapos, amikor Kata az ölébe vette a lovon ülve
Kata 6 hónaposan már pózolt a lovakkal. 7 éves kora óta pedig  a szüreti lovas felvonulásra is elkíséri szüleit
Hanna ás Kata

VIRA: Azért van szabadidőtök is, vagy a farmot elnézve ilyet ne is kérdezzek a sok tennivaló láttán?

Sz.K.: Szabadidőnk kevés, de van, illetve úgy alakítjuk, hogy legyen. Nyaralni a Balatonra járunk egy-egy hétvégére. Nekünk ez bőven elég. Ilyenkor a szüleim látják el az állatainkat. Kutyát sétáltatunk vagy játszótérre járunk a lányokkal. Imádom, hogy állandóan mennem kell valahova, hogy pörgős az életem. De nekünk az is nyaralás, hogy van egy lovas baráti társaságunk és velük eljárunk nyaranta lovastúrákra. Mi a lovakat is visszük nyaralni. Jártunk már a Pilisben, a Balatonon de Erdélyben is.

VIRA: Nem kérdés, hogy maradtok Kiskőrösön, illetve az álom tanyátokon.?

Sz.K.: Gyerekkorom óta kiskőrösi vagyok. Én még a környékre se tudnék átköltözni, nemhogy Budapestre vagy külföldre. Ha már ideszülettünk, akkor itt van a helyünk. Nagyon remélem, hogy a gyerekeink is itt fognak maradni. A mi szüleink is nagyon boldogok, hogy itthon vannak az unokák.

DéKá