A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat idén a Kiskunfélegyházán megrendezett Bács-Kiskun Megyei Napok keretében tartotta ünnepi ülését a városháza dísztermében. A hagyományoknak megfelelően ekkor adták át a megye legrangosabb kitüntetéseit, melyek azoknak a személyeknek, közösségeknek adományozhatók, akik kiemelkedően eredményes teljesítményükkel szolgálták Bács-Kiskun érdekét és javát.

-Hirdetés-

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke – Haszilló Ferenc, Kecel Város polgármester javaslatára – arról határozott, hogy Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Oklevelét adományozza a keceli Herczeg Lilinek, az Európa-bajnok magyar junior kézilabda válogatott tagjának.

Ugyan a díjátadó alkalomra szeptember 7-én, Kiskunfélegyházán a fiatal tehetség nem lehetett jelen személyesen, mert ugyanebben az időpontban is fontos mérkőzésen védte a csapata hálóját. Lili egy keceli ünnep alkalmával veheti majd át a díjat.

A keceli iskolában már bizonyítottál, hogy rendkívüli érzéked van a kézilabdához. 2015-ben Nevelőtestületi Díjjal jutalmaztak közösségi munkádért. Ki segítette Kecelen a pályán való elindulásodat, fejlődésedet?

Nagyon sok embernek köszönhetem azt, hogy ide jutottam. Az általános iskolai testnevelő tanáraimon keresztül, az összes edzőmnek, aki velem dolgozott. Akinek viszont a legtöbb hálával tartozom, az Dávidházi Sándor. Vele azóta is tartjuk a kapcsolatot, pótapaként tekintek rá.

Hogyan kezdődött a kézilabdás karriered?

Talán első osztályos lehettem, amikor testvérem edzésére mentem el, ott szerettem bele a kézilabdába. Ezután a korosztályomnak indítottak edzéseket, de bajnokságban nem indultunk. Később a megyei felnőtt bajnokságban játszottam. Ezután kerültem el. Először még mezőnyben játszottam, a kapuba később kerültem be.

Milyen utat tettél meg? Hogyan jutottál el az Európa-bajnok csapatig?

Kecelről 2015-ben kerültem el a Nemzeti Kézilabda Akadémiára. Ott négy évet töltöttem. Bohus Bea, Woth Péter, Hajdú János és ifj. Kiss Szilárd kezei alatt edződtem. Bartalos Béla kapusedzőm nagyon sokat tett azért, hogy ide jussak. Nem lehet eléggé megköszönni neki, és feleségének, Judit néninek, hogy a fejlődésemet és rehabilitációmat segítették. Tóth Péter gyógytornász is rengeteget foglalkozott velem. Nem sokkal később meghívást kaptam az akkori serdülő válogatottba, amelynek edzője szintén Bohus Bea volt. Vele együtt készültünk az EYOF-ra, ami ennek a korosztálynak az első nagyobb megmérettetése volt. Sajnos erről is, és a pár héttel későbbi Ifjúsági Európa Bajnokságról is lemaradtam térdsérülés miatt. Dr. Lénárt Róbert kitűnő munkájának köszönhetően kb. 7 hónappal később újra pályán lehettem. Következő nyáron Lengyelországban szereztünk világbajnoki ezüstérmet. Tavalyi évben Vlagyimir Golovin vette át a válogatott irányítását. Vele nyertük meg a hazai rendezésű Európa Bajnokságot.

„Óvári kapusnak” emlegetnek a rólad szóló híradásokban. Mikor kerültél Mosonmagyaróvárra?

Tavaly félévkor kerültem ide. Két kapusuk is megsérült, egy pedig éppen abból jött vissza, így kapusra volt szükségük. Nehéz volt átvenni az NB1-es ritmust.

A Kisalföld napilap olvasóinak kezdeményezésére megalapított Kisalföld MVP-díjat első alkalommal te kaptad meg (most Valuable Player; MVP – Legértékesebb Játékos díját). Néhány szóban mesélnél az átadásról?

Annyit tudtam, hogy a Kisalföldhöz kell mennem. Nem mondták, hogy díjat is kapok. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, főleg, hogy elsőként kaptam meg. A lap igazgatója adta át a díjat, és az ott folyó munkába is betekinthettem.

Készülsz a világbajnokságra. Gondolom nehéz összeegyeztetni, hogy a különböző kluboknál játszó válogatott csapattagok együtt készüljenek… Ki tartja össze a csapatot és hol?

Golovin mester vezeti a junior válogatottat. Nagyjából havonta egyszer egy hétre hív össze minket, de szoktak felkészülési tornák is lenni. Nincs kötött helyszín, több helyen is voltunk már. Nagyon nehéz, hogy mindenki ott tudjon lenni, mivel majdnem mindenki NB1-ben játszik, többen húzó emberek is.

Ennyi elfoglaltság mellett biztosan kevés a szabadidőd, hogyan tudsz feltöltődni, milyen tevékenységekben találod meg egy kicsit az elcsendesedést a meccsek, edzések után?

Két edzés között nagyjából csak alvásra és ebédfőzésre van idő. Most elkezdtem a jogosítvány megszerzését, az is lefoglal egy kicsit.

A keceliek büszkék rád. Kötődésed szülővárosodhoz remélhetőleg megmarad!

Hazajárni nem nagyon van időm, mivel a meccsek hétvégén vannak. Persze hazahúz a szívem. Bevallom, sokszor van honvágyam. Keveset látom a családomat és a barátaimat, ők nagyon hiányoznak.

Varga Eszter