A technika őrült tempóban követi, sőt, sokszor megelőlegezi a különböző anyagi, szellemi, akár erkölcsi természetű igényeink építészeti kielégítéséhez szükséges eszközöket. Fel is merül a kérdés, hogy a 21. században fel kell-e készíteni a vizuális élmények befogadására és dekódolására a felnövekvő generációkat, s ha igen, milyen módon. Ezt a témát járja körül Dajka Adrienn építészmérnök, Dulai Gabriella gyógypedagógus, valamint a látogatóközpont munkatársai által szervezett épített környezet múzeumpedagógiai programsorozat vonatkozásában.

-Hirdetés-

A kibővített programkínálat kapcsán Tóth Anettel, a János Vitéz Látogatóközpont intézményvezetőjével beszélgettem.

Tóth Anett intézményvezető a 2018-as Utazás Kiállításon

Milyen programokkal bővült a látogatóközpont kínálata?

Alaptevékenységünk továbbra is az osztálykirándulások során Kiskőrösre érkező diákok, illetve az egyéni látogatók fogadása. Már a látogatóközpont megnyitása óta szervezzük ide az osztálykirándulásokat, melyek alkalmával a programkínálatban szerepel akár a Petőfi Szülőház, illetve a város további nevezetességeinek, például a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőnek a meglátogatása is.  Általában én veszem fel az iskolákkal e-mailben a kapcsolatot, melyben egy vagy akár több napos ajánlattal keresem meg az intézményeket, ezt követően pedig ők döntik el, hogy mely lehetőségekkel élnek. Azon osztályok, akik több napot töltenek városunkban, általában nem csak Kiskőrös látványosságait nézik meg, gyakran ellátogatnak Soltvadkertre, Akasztóra, Kalocsára vagy akár Kiskunhalas irányába is.  Az általam megküldött programkínálatból választanak a pedagógusok, majd a döntésük függvényében leszervezem és időzítem a programokat. Itt a látogatóközpontban elsősorban az interaktív labirintust, illetve a fenti múzeumpedagógiai foglalkoztatót ajánljuk, melyet most kibővítettünk egy épített környezet múzeumpedagógiai foglalkozással, ami gyakorlatilag egy épített környezeti nevelés a térbeli gondolkodás fejlesztésére, mely által a gyerekek egy újfajta látásmódot kapnak arra vonatkozóan, hogyan viszonyuljanak a saját épített környezetükhöz. Általánosságban elmondható, legalábbis nekem még mindig az a tapasztalatom, hogy a pedagógusok, de a városunkba érkező turista csoportok is az előre megszervezett, pontosan időzített programokat szeretik.

Az épített környezet múzeumpedagógiai foglalkozások során a térérzékelés, térhasználat és térátalakítás  képességeit fejlesztjük a következő játékok segítségével: ehető építészet, azaz szerkezetépítő vetélkedő gumicukorral; lézertorna tükrökkel; tangram kirakó, egy izgalmas  kínai kirakós játék időszámításunk előttről; Crazy Tower,  ki tud  magasabb tornyot építeni különböző geometriai elemekből; Tensegrity, azaz térbeli konstrukciók építése a „tensegrity” elv alapján, valamint detektív játék.

Ezt a foglalkozást már külsős szakemberekkel oldjuk meg, méghozzá Dajka Adrienn építészmérnök az, aki ebben a segítségünkre van. Külön öröm számunkra, hogy a jövő évre vonatkozóan már most vannak olyan osztályok, akik ezt a foglalkozást is kérték a János Vitéz Látogatóközpont múzeumpedagógiai foglalkozásai mellett. 

Dulai Gabriella gyógypedagógus foglalkozása

Hogyan tudjátok megszólítani az iskolákat, pedagógusokat? Mekkora az igény az általatok szervezett programokra?

A helyi iskolákat személyesen, viszont a vidéki iskolákat különböző kiállítások, szakmai vásárok alkalmával vagy e-mailen keresztül keresem fel. Viszont örömmel mondhatom, hogy gyakran kapunk pozitív visszajelzéseket, melyeknek köszönhetően szájhagyomány útján ajánlják intézményünket a pedagógusok egymás között. Azt gondolom, hogy az elégedett látogató a legjobb reklám. Ha elégedettek a munkákkal és azokkal a programokkal, amiket nyújtani tudunk, akkor megkeresnek minket, ez ilyen egyszerű. Új épített környezet múzeumpedagógiai programunkat egyébként a helyi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának és KT Bem József Általános Iskolának is kiajánlottuk. A Bem iskolából már érkeztek csoportok hozzánk, míg a Petőfiben most szerveződnek a csoportok. Az új épített környezet múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, valamint az iskolai szünetekben szervezett tematikus napokkal is az a célunk, hogy még tovább növeljük az intézmény látogatottságát.

Az elmúlt 3 évben közel 16.300 látogatója volt csak a látogatóközpontnak. Nyáron egyébként többnyire egyéni látogatók érkeznek hozzánk, akik itt nyaralnak a városban vagy a környéken. Márciustól júniusig zömében az osztálykirándulók teszik ki a látogatóink zömét, de még ilyenkor az őszi időszakban is jelentkeznek be csoportok, általánosságban heti kettő-három és természetesen ugyanúgy megfordulnak egyéni látogatók is nálunk ebben az időszakban is.

Mennyire nehéz a kapcsolattartás a csoportokkal?

Ez változó. Gyakran érkezik hozzánk telefonos megkeresés, de mint említettem többnyire email-ben veszem fel az iskolákkal és a csoportokkal is a kapcsolatot, melyet általában mindig pozitívan fogadnak. A nyugdíjas csoportok képviselői gyakran meglepődnek, hogy komplett programokat kínálunk még a számukra is.

Itt szeretném megemlíteni, hogy a látogatóközpont által üzemeltetett www.kiskorosturizmus.hu weboldalon online jegyfoglalásra van lehetőség a városi koncertekre, így például a december 15-én megrendezésre kerülő Zorán koncertre is.

Dajka Adrienn építészmérnök épített környezet múzeumpedagógiai foglalkozás közben a gyerekekkel 

Legközelebb milyen eseményen vesztek részt?

Jelenleg a hétvégén (november 9.) találkozhatnak velünk az érdeklődők a Márton-napi vigasságon, valamint a délelőtt 11 órakor induló Libafutamon (futó-és kerékpáros verseny). A rendezvény keretén belül a Petőfi Sándor Művelődési Központban 13:30 és 15:30 óra között a Kiskőrösi Óvodákkal közösen szeretettel várjuk a gyerekeket egy igazán izgalmas kézműves foglalkozásra.

Készülönk a Senior Expora, melyet 2019. december 6-7. között rendeznek meg, viszont itt már egy másik korosztályt szólítunk meg. Ott már nem a múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, hanem Kiskőrös város látnivalóival, a Rónaszéki Fürdő szolgáltatásaival, illetve a városban megrendezésre kerülő programokkal kapcsolatban „állítunk ki”. Egyébként egyre több nyugdíjas csoport is érkezik hozzánk. Részükről jellemző még mindig az egynapos kirándulás, de természetesen számukra is tudunk szálláshelyeket ajánlani akár a Kőrisfa Hostelben, akár a Holland Házban, de tulajdonképpen minden igényt ki tudunk szolgálni.

A János Vitéz Látogatóközpont múzeumpedagógiai tevékenységének legfőbb célja az élményközpontú nevelés/oktatás a korosztályok életkori sajátosságait figyelembe véve. A látogatóközpont munkatársainak határozott szándéka az, hogy az iskolák minél többször ellátogassanak hozzájuk, ezért mindent megtesznek, hogy az iskolák a tanulás egyik lehetséges bástyájának és a személyiségfejlesztés eszközének tekintsék intézményüket.

További információ és jelentkezés:
János Vitéz Látogatóközpont 6200 Kiskőrös, Martini u. 6.
Tóth Anett + 36 20 230 4442
www.janosvitezlatogatokozpont.hu 

Kutyifa Icu