fbpx

Színek a gyermekkorból-interjú Németh Zoltán festőművésszel

Németh Zoltán tabdi lakos, 21 éve fest szebbnél szebb képeket. Festés iránti szenvedélye már általános iskolás korában elkezdődött, mivel beszédhibás gyermekként kilógott a sorból, így a szüneteket többnyire az osztályteremben töltötte és csak rajzolt. Először...

Több mint 25 millió forint értékű életmentő eszköz és fejlesztés a Kiskőrösi Mentőállomáson

A Kiskőrösi Mentő Alapítvány 2018-ban végre elérte, amit 2011-ben megálmodott. Az „Esetkocsit Kiskőrösnek” projekt célba érhetett. Az új Mercedes Sprinter 2018. január 18-án érkezett meg a mentőállomásra. Számtalan önzetlen támogató segítségével, hét év kitartó...

Idén első alkalommal rendezik meg a KŐRÖSPOLY versenyt

2019. január 25-ig lehetett jelentkezni a gimnazistáknak megrendezett Kőröspoly nevezetű versenyre. Idén első alkalommal rendezik meg ezt a versenyt, amelyről Szentgyörgyiné Szlovák Mária, a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium igazgatónője mesélt részletesebben. -Ki a támogatója ennek a versenynek? -Ezt a versenyt a...

“Szőke Kapitány” utolsó munkanapja az Országos Mentőszolgálatnál

Közel 30 év szolgálat után nyugdíjba vonul Szőke János gépkocsivezető, keceli lakhelyű életmentő. 1984. október 15-én Kiskunhalason, még NYSA mentőautóval kezdte pályafutását. 11 év munkaviszony után, néhány évig más munkahelyen is kipróbálta magát, de szíve visszahúzta a...

Tázlári polgárőrök találtak rá az eltévedt tájfutóra

Minden szülő legrosszabb rémálma, hogy elveszíti gyermekét. Az ilyen helyzetekbe még belegondolni is szörnyű. Igaz történetünk egy olyan tatabányai születésű 14 éves fiúról szól, aki egy különleges sportot választott magának, a tájfutást. Többször volt már...

Időutazás a zene hullámain: 50 éves a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola

Kiskőrösön a zeneoktatás immáron fél évszázados múltra tekint vissza. Gazdag és tanulságos keresztmetszetet ad a térség és Magyarország zenei életének illetve zeneoktatásának kibontakozásáról, fejlődéséről. A SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola 50 éve tölt be vezető...

Van megoldás, ha elveszett a kutyája!

Az év eleji időszakban igen megszaporodnak azok az esetek térségünkben is, amikor gazdáik hiába keresik kutyáikat, az elkóborolt ebek nem találnak haza. Cikkünk erre a sokakat érintő problémára próbál megoldást találni. Grúber Károlyhoz, a...

Előttünk áll Isten embere – Böjte Csaba

Találkozás Böjte Csabával Ki mikor és hol él, úgy tud tenni a közösségért és a körülötte levő világért. Van, aki hősi erényeiről tesz tanúbizonyságot, más csak csendben dolgozik. A legenda- és életrajzírók tettek róla, hogy...

„Csupaszak a karácsonyfák” – Szabó Antal gondolatai

Kell-e karácsonyfa, mennyit együnk, menjünk-e templomba? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel a gondolkodó emberben karácsony kapcsán. Mert ugyebár van a TV-által sugallt „szeress és vásárolj” fíling, aztán ott az egyházak szertartásrendje, a...

Használd, vagy elveszíted!

A világban minden változik. Ez a közhelyszerű megállapítás elsősorban nem csak vásárlási, életmódbeli vagy pénzkereseti szokásainkra vonatkozik, hanem a mindennapjainkban végzett bármely tevékenységünkre, így a kultúrafogyasztásunkra is. Lassan már természetes a technikai fejlődés dinamikája,...

Legfrissebb hírek

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
13.2 ° C
13.3 °
13 °
50%
6.2kmh
0%
ked
9 °
sze
8 °
csü
7 °
pén
13 °
szo
12 °