A „KOLON KÁVÉZÓ – Természettudományi előadások”, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület (FTE) közös szervezésében zajló előadás-sorozat keretében, 2018. február 9-én a 2018-as év természeti értékeiről tartott tájékoztatót Morvai Edina természetvédelmi mérnök, a Vino Pinceklubban megrendezett előadáson.

Hazánk természeti értékei közül néhány, egy évre reflektorfénybe kerül, és egy-egy rendszertani csoporton belül ők viselhetik az Év faja címet. Az sok évtizedes hagyományra tekint visszatekintő programban, természetvédelemmel foglalkozó szakmai szervezetek választják ki (időnként a társadalmat is bevonva, internetes szavazások által) azokat a fajokat, melyeknek a bemutatása idén nagyobb hangsúlyt fog kapni. A program célja, jobban megismertetni az emberekkel a kiválasztott fajokat, ráirányítva a figyelmet a természet szépségeire, a biológiai sokféleségre, és a természetvédelem fontosságára.

A 2018-es év, madara – Vándorsólyom, rovara – Óriás szitakötő, vadvirága – Kornistárnics, emlőse – Földikutya, hüllője – Elevenszülő gyík, hala – Balin, fája – Virágos kőris, gombája – Süngomba, gyógynövénye – Levendula, továbbá az év ősmaradványa – Balatonitesz-Ammonitesz, ásványa – Fluorit, nyersanyaga – Alginit.

Az előadáson részletesen bemutatásra kerültek az egyes fajok, kiemelve a legfőbb tulajdonságaikat. A Kolon-tavi őrkerületben ezek közül megtalálható a Kornistárnics, az Óriás szitakötő, és az Elevenszülő gyík. A Levendulával szinte mindenhol találkozhatunk.

A soron következő előadás időpontja: 2018. március 9.

-fg-