Az ősziesre fordult idő ellenére, 2018. szeptember 22-én közel száz Lada töltötte meg a focipálya környékét a VII. Izsáki Lada Találkozó alkalmával. A márka kedvelői szinte újszerű állapotban megőrzött szériaautók mellet, épített és módosított autókkal érkeztek, hogy ismét bemutathassák egymásnak büszkeségeiket.

Az egész napos program első részében lendkerék-tartó és ladahúzó verseny, kipufogó és zenei hangnyomás mérés mellett folyamatosan zajlott a nagy érdeklődés mellet zajló gumiégetés is. A találkozó alkalmával debütált élőben a „Csak a Lada” című, erre az alkalomra írt dal. A délután fő attrakciója az ügyességi szlalom verseny volt, majd következett a hagyományos felvonulás, amely során Izsák főutcáját is ellepték a ladások.

A találkozó zárásaként került sor a versenyek eredményhirdetésére és a díjak átadására. A Lada szépségverseny mellett díjazták a találkozó legöregebb autóját is, egy 44 éves, jó műszaki állapotban lévő Zsigulit. A benzingőzzel és gumiszaggal átitatott izsáki találkozó a márkatársak jó hangulatú, baráti összejövetele volt. A találkozó végén Basa Imre főszervező megerősítette jövőre is megrendezik a ladások izsáki találkozóját.
További képek és beszámolók megtalálhatók a Facebook-on!

-Hirdetés-

-fg-