Immáron hetedik éve, a Szent Mihály-napi Búcsút megelőző szombaton, ami 2018-ban éppen Mihály napjára, szeptember 29-re esett, rendezi meg az izsáki katolikus közösség a családi napot. Ezen a napon a családok, unokáktól a nagyszülőkig, együtt veszik birtokba a templomkertet. Kézműves foglalkozások, arcfestés, kosárhinta és mindenféle népi játékok kipróbálása része a közös programnak. Erre az alkalomra, az izsáki cserkészcsapat ismeretbővítő kalandtúrát szervezett a templom körül.
A nap lelket melengető élménye a közös családi ima a templomban, melynek menetében történt a gyerekek megáldása. A szeretetvendégséghez az ételt a családok készítették és közösen fogyasztották el. Ebéd után a Palánta Bábszínház szórakoztatta az elmélyülten figyelő gyerekeket.
A Szent Mihály napi családi nap tartalmas városi rendezvénnyé nőtte ki magát, amelyen felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki részt vehet. A nap legbensőségesebb értéke, hogy a családok együtt vannak, és együtt kapcsolódnak egy szeretetteljes közösséghez.

-fg-